Utazás saját szervezéssel

Hogyan szervezzünk saját tervezésű utazásokat.

Feedek
Megosztás
Legfrissebb bejegyzések
Címkefelhő

Gránit mozsarat vettem

hétfő, május 15, 2017 Posztolta artcopy 09:17

Vonzódásom a gasztronómia irányában - gondolom - eddig is kiderült. A mediterrán országok iránt való fokozott érdeklődésem pedig már mániákussá tesz. Sok-sok főzőcske műsorban láttam már a szóbanforgó mozsarat, melyben a hires pesztókat törik-keverik. Régóta áhítottam egy ilyen mozsarat, de az árai eddig elriasztottak. Most végre megengedhettem magamnak, hogy vegyek egyet.

Az egri Tesco-ban keresgéltem, de nem akadtam rá. Végül megkérdeztem egy eladót, aki tétován eligazított, hol keressem. Meg is találtam szinte eldugva egy polcon néhány darabot. Először is meglepődtem, amikor megemeltem, mert a kis gránitdarab igencsak súlyos volt. A tenyeremben elférő kis kőmozsár  legalább 3-4 kg. Az ára is tehetős, így hát kis meditálás következett, majd az egyszer-élünk elv alapján végül is kosaramba emeltem.

Itthon aztán elterveztem, hogy a hétvégi spagettihez fogok pestót készíteni vele. El is jött a hétvége, s amíg a tészta főtt, nekiálltam életem első pestójának készítéséhez. Először is előkészítettem a hozzávalókat. Fokhagyma, bazsalikom (friss, nem szárított), fenyőmag hiányában dióbél, néhány spenótlevél (ez nincs az autentikus receptben, mivel azonban kertünkben bőven van belőle, gondoltam, teszek bele ebből is a mennyiség növelése céljából),és olivaolaj, só. Szorgalmasan törtem-zúztam a kőedénybe tett alkotórészeket, és közben kíváncsian figyeltem, mi történik. A zöld hozzávalók kis levet eresztettek, a dió olaja is hozzájárult a keveredéshez, a só pedig a darabolódáshoz. Kis idő múlva szép zöld színt kapott a keverék, és az illata jó fokhagymás-bazsalikomossá vált. Ekkor kis olívaolajat öntöttem hozzá, s azzal is elkevertem. Az állaga olyan mártásszerű lett, mint a TV-ben láttam. Meg voltam elégedve vele.

Amikor a tészta kifőtt, abból a nálunk szokásos Szegényasszony spagettijét készítettem, s a magamnak kiszedett adagra tettem egy jó adag pestót. Összekevertem, és enni kezdtem. Hát mit mondjak? Jó volt, jó volt, nem dobtam magam hanyatt az élvezettől. Azt hiszem legközelebb több bazsalikomot és fokhagymát teszek bele, ez bizonyára javít az ízén.

Elsőre azonban jónak ítéltem a próbálkozást. Majd kialakítom a nekem megfelelő ízeket. Lesz még rá alkalom, ahogy magamat ismerem.

A hónap videója 13. május - Floyd Spanyolországban 5 - Costa Blanca

hétfő, május 8, 2017 Posztolta artcopy 08:45

Kicsit megkéstem most a hónap videójával, de hát jobb későn, mint soha.

Folytatódik Floyd gasztro-utazása, most Costa Blancán. Útja következő állomásán Floyd Benidormban és környékén kalandozik, miközben rakotthal-tálat, a tenger gyümölcseivel dúsított tésztás paellát főz, és ez alkalommal, szokásától eltérően, két vegetariánus ételt is: arabos stílusú zöldségragut és mandulás szőlőlevest. És azt is megtudhatjuk, hogy készül a spanyolok ételsűrítéshez használt picádája.

A film megrendelhető az alábbi linken:

http://ebookshop.superwebaruhaz.hu/floyd-spanyolorszagban-1-7-resz-t298113

A magány előnyei és hátrányai

vasárnap, május 7, 2017 Posztolta artcopy 10:28

Aki olvassa a bejegyzéseimet már tudja, hogy egyénileg készítem elő az utazásaimat, és bizony sokszor egyedül is utazom. Vagy azért, mert a kiválasztott útra nincs jelentkező társam, vagy azért mert magam akarom bejárni a tervezett utat.

Volt már több csoport-szervezésem, aminek minden tennivalóját, nyűgjét-baját magam intéztem -szokás szerint - de megvolt az öröme, amikor tapasztaltam társaim elégedettségét. (Kisebb koccanások persze voltak, ahány ember annyiféle igény, elvárás, érdeklődés, de hát ez szinte természetes.)

Emlékszem, amikor a klubommal Olaszországban jártunk, hazajőve és kiértékelve az utazást az egyik leányzó keveselte a tengerben való fürdőzést. ("Mit mondanak majd az ismerőseim, hogy ilyen falfehéren jöttem haza?") Megjegyzem, a program szerint betervezett fürdéseket teljesítettük, egyedül Velencében maradt el az Adriában való fürdőzés, egész napos eső miatt. Ostiában és Caprin viszont fürödtünk. (Az útiprogramot mindenki ismerte és jóváhagyta, ezért nem volt jogos a felvetés.) Jobb híján mit válaszolhattam az érintett leányzónak? Fürödni itthon is lehet, forintért.

Na, de vissza a címhez, valóban igen sokszor utaztam egyedül. Előnye volt, hogy saját érdeklődésem alapján állítottam össze az útitervet, és jártam végig a látnivalókat. Nem korlátoztak mások igényei, kívánságai, a magam ura voltam. Persze jó lett volna egy hozzám közeleső valakivel gondolatokat váltani a neked-hogy-tetszik szellemében. Erre egy körutazásom tizedik napján éreztem rá, amikor kicsit nyomasztott, hogy magyarul legfeljebb csak káromkodhattam. De hát valamit valamiért.

Röviden, jó lehet a magányosság egy utazáson, ha az embert annyira hajtja az egyéni érdeklődés, az újat felfedezés varázsa, hogy el tudja azt viselni.

A velencei Doge-palotában szántam azokat a túristacsoportokat, akik vezetőjükkel végigszáguldottak a termeken, míg én békésen üldögéltem egy fal mellett álló padon, és kedvemre nézegettem a falakat borító szép, mozgalmas, szines freskókat. A fegyvertárban ámulva néztem a tárlókban felhalmozott kézifegyvereket, vizsgálva szemléltem, nézegettem őket. Fejben ki is számoltam mekkora sereget lehetett ezekkel felfegyverezni. Nagyon kényelmesnek találtam ezt a magányos szemlélődést, mikozben a teremőrök monotonan ismételgették: Non toccare! Non toccare! Vagyis hogy nem szabad hozzányúlni a kiállított tárgyakhoz.

Végeredményben soha nem bántam meg az egyedül-utazást, még akkor sem, ha a magányosság érzése el is fogott olykor. Persze ez függ az ember egyéniségétől, irányultságától. Nekem úgy látszik megfelel.

A macok, vagy tócsni néven ismert lepényről

szombat, április 29, 2017 Posztolta artcopy 08:36

A mi vidékünkön mackó néven ismert ez finom, laktató lepényke, mely reszelt nyers krumpliból, lisztből és tojásból áll. Lengyelországban is szinte nemzeti étel lehet, mert majd minden tejivóban készítik a hasábburgonyával együtt. Ottjártamkor gyakran betértünk hát valamelyik mlecny bárba egy gyors vacsorára, amikor is egy dupla adag plackit (ez a macok lengyel neve) és dupla adag hasábburgonyát rendeltünk fél liter kefírrel, s ebből bőségesen bevacsoráztunk. Nagyon tetszett, hogy szinte mindenhol lehetett kapni, mert igen csak szeretem a mackót. Meglocsolták tejföllel és mindig frissen sütött volt.

Mint mondtam gyakran ez volt a vacsoránk, melyet egy hazafelé menet vásárolt füstölt heringgel koronáztunk meg (a kis árusító üzlet épp útba esett, és a hering mindig friss, élvezetesen szaftos volt). Nem is értem a jó honfitársainkat, akik szerint Lengyelhonban nem lehet jől étkezni, hiszen számtalan, a magyar ízlésnek is megfelelő, és finom ételük van. (Talán csak nem töltenek elég időt azon a vidéken, hogy mindent kipróbáljanak.)

Mivel én és a kollégám több mint három hónapot töltöttünk a sziléziai Wroclaw-ban, nekünk volt elég időnk, hiszen a napi kétszeri étkezést (a reggelit igen gyakran kihagytuk, mert így fél órával tovább lehetett aludni) többnyire ilyen gyorsétkezdékben ejtettük meg. Ha ritkán reggelizni tértünk be valahová, akkor kakaót ittunk kiflivel. Ezzel egyszer megjártam, mert a kakaóm helyett meleg, köménymagos céklalét kaptam, hiába tiltakoztam ellene. A lengyelek elterjedten isszák ezt, de nekem nem ízlett. Mint ahogy a Zakopaneban kapott, az utcán frissen készített téglaszínű natúr répalé sem. Viszont nagyon tetszett, hogy mindenhez esznek salátát, és választék van bőven. Én ugyan nem vagyok nagy salátapusztító, de a tejfölös reteksaláta finom volt.

Talán ennyiből is kiderül, hogy nem kell kétségbe esni az étkezés miatt, ha a polákoknál járunk. Sok finom ételük van, és gyakran használják az erdei gombát mártásokban, a vadhúst, s még az unalmas káposztát is meg tudják bolondítani füstölt hússal, kolbásszal és fűszerekkel. A golonka pedig (füstölt, főtt sertéscsülök krumplival vagy sárgaborsó pürével) szintén nagyon finom.

Menjünk hát bátran a barátságos Lengyelországba, és próbáljuk ki ételeiket. Nem fogjuk megbánni!

A hónap videója 12. április - Floyd Spanyolországban 4 - Baleár szigetek

vasárnap, április 9, 2017 Posztolta artcopy 08:20

Floyd "egy szép adag, salátával körített grillezett szardínia elfogyasztása után" megérkezik a Baleár-szigetekre, ahol autentikus helyi ételeket főz, például a négyféle húst, zöldségeket és rizst tartalmazó arros brutot, a báránymájból készülő fritast, és két egytálételt angolnából és tőkehalból.

A film megrendelhető a következő címen:

http://ebookshop.superwebaruhaz.hu/floyd-spanyolorszagban-1-7-resz-t298113

Nemzeti ünnepünk, március 15.

péntek, március 17, 2017 Posztolta artcopy 07:25

Ismét itt a március, enyhülnek a téli hidegek és reményt kelt a tavasz jövetele. Kertünkben lassan elvirágzik a hóvirág, már az ibolya is kezd nyílni. És eljött nagy nemzeti ünnepünk, a március 15.

Kis falunkban csak egy koszorúzási ünnepséget rendeztek, és a kisiskolások ünnepi műsorát. Mi inkább a központi pesti műsort néztük - szokás szerint - a TV-ben. Szép volt, mint mindig. A pesti főpolgármester és a miniszterelnök beszéde is hagyományos volt. Gondolatébresztő, tovább gondolható. Valóban forradalmi szelek fújnának ma is Európában? Lehet. Hiszen az új birodalom, az Únió egyre csak ledorongol bennünket a ki tudja milyen érdekeket követő rendelkezéseivel. Nem tudom hová vezet mindez, de nagy a gyanúm, hogy ha így megy tovább, lesz még itt fogak csikorgatása, de mennyire! Mintha csak szándékosan a saját sírjukat ásnák.

Elszomorított - majdnem azt írtam, hogy dühített - annak a kis törpe pártnak - a nevét sem tudom - fütyülős demonstrálása, akik megpróbálták ezt az ünnepet is ellehetetleníteni. Szavuk nincs az országos politikában, ötletük sincs az állapotok jobbá tételére, csupán ellenkezni tudnak. Szánalmasak, mint az ellenzék mindösszesen. Több szót nem is akarok vesztegetni rájuk.

Vajon a márciusi ifjak hajdani múzeumkerti rendezvényén is voltak "ellentüntetők"? Kétlem. Akkor, ott csak a lelkes, reménykedő, újat, a nemzet felemelkedését akaró magyarok jelentek meg. Milyen felemelő érzés lehetett mély levegőt venni a szabadnak remélt levegőből!

Hát higgyük most is, hogy országunk szabad, vegyük és érezzük a szabad levegőt, és söpörjük félre a kishitűeket, az idegenek emlőjén csüngőket. Emeljük fel a fejünket, és higgyük, hogy Magyarország újra szép lesz, s "méltó régi nagy híréhez!"

Adja Isten!

Váratlan kommentek...

péntek, március 10, 2017 Posztolta artcopy 08:03

Szinte egyik napról a másikra kommentek lepték el az egyik bejegyzésemet, a "Választásra készülünk" címűt. Nem ám valamiféle vélemények, hanem egytől egyig nem kattintható linkek. No, nekem nincs annyi időm és türelmem, hogy ezekkel bíbelődjem, igy hát ott maradnak céljukat vesztetten.

A választás. tudom, mindig megosztja az embereket, de hát éppen ezért szeretnék megismerni különféle véleményeket, amelyeket tulajdonosaik birtokolnak, jónak, követendőnek tartanak. Értem ezalatt a tiszta eszméket, melyek mentesek az emberi rossztulajdonságoktól. Persze, mondod te, hol élsz, szerencsétlen? És hiszel még a Mikulásban is?

Be kell vallanom, hogy utópisztikus álom hinnem a tiszta eszmékben. De hinni kell, mert enélkül már ma felakaszthatnánk magunkat. És el kell ismerni, az ember már csak olyan amilyen. Sok jóból, és sok rosszból összegyúrva. Önös érdek - ami, valljuk be, valahol érthető- de hiányzik a tolerancia, a megértés, az önként vállalt lemondás. Ennek hiányát látjuk mindenhol. Farkastörvények uralják a közbeszédet is.

Azért érdekelne milyen indíttatásból helyeznek el tömegesen ilyen használhatatlan linkeket itt egyesek. Mi a céljuk vele (amit egyébként nem érnek el)?

Valamire való hozzászólást, megjegyzést ezidáig ugyanis nem találtam a blogban, pedig bizonyára gondolatokat is ébresztenek a bejegyzettek. Ezért hát továbbra is arra biztatom olvasóimat, bátran írják meg véleményüket, jót rosszat egyaránt.

Aki pedig a használhatatlan linkeket bogarássza, hát legyen több szerencséje, mint nekem.

(A kommenteket és a bejegyzést egyébként töröltem.)

A hónap videója 11. március - Floyd Spanyolországban 3 -Katalónia

csütörtök, március 2, 2017 Posztolta artcopy 07:25

Folytassuk Floyd felfedező útját következő állomására.

"Katalónia! Miró, Jose Carreras, Pablo Caselles és Salvador Dali szülőhelye. Az isteni sonkák és hegyi sajtok, csodálatos borok, kedves templomok, és a Dél-Pireneusokban fellelhető román stílusú épületek földje. Ahogy a baszkok, a katalánok is harcolnak a függetlenségükért, és büszkén őrzik hagyományaikat itt, Spanyolországban" - lelkendezik Floyd, aki amellett, hogy mások konyhájába is bekukkant, maga is főz disznóbabot oldalassal, pat a colt, vagyis burgonyát káposztával, valamint katalán csirkét kétféle változatban is.

A film megrendelhető a következő címen:

http://ebookshop.superwebaruhaz.hu/floyd-spanyolorszagban-1-7-resz-t298113

A látogatottságról...

csütörtök, február 9, 2017 Posztolta artcopy 10:22

Minden reggel meg szoktam nézni az előző  nap látogatottságát. Mint már írtam is, hetente több százan olvassák bejegyzéseimet. Jó érzés ez, úgy látszik, érdekli az embereket, amit írok. Gyanítom ugyan, hogy ezek vissza-visszatérő érdeklődők, de hát a több mint száz bejegyzésből van mit szemelgetni.

Mára ellepett minket a hó, fehér lepel borult a házakra, fákra, bokrokra. El is határoztuk fiammal, hogy kis körsétát teszünk a faluban, és fényképezünk. Szép ez a havas téli táj, csak ne lenne olyan hideg. Én ugyanis napimádó vagyok, ez a téli hideg nem nekem való. Beszorulunk a házba, többnyire nincs mást tenni, mint táplálni a tüzet, és készülődni a tavaszra, a jobb időre. (Már el is készítettem az idei ültetési tervet a veteményesbe, és a palántázásra váró magok listáját bő fajtakínálatomból. Néhány általam kedvelt és kipróbálásra szánt fajtát ugyan hely hiányában ki kellett hagynom, ezt nagyon sajnálom.)

Most vissza a látohatottsághoz.

Hiányolom ugyan a hozzászólásokat, de ezt már megszoktam. (Úgy látszik látogatóim csak olvasgatni szeretnek, a megjegyzések írásához nem fűl a foguk.)

Nos, tehát a látogatottság. A szép számú látogatónak nagyon örülök, annál is inkább, mert különösebben nem propagálom a blogomat. (Talán a Facebook-on tettem egy bejegyzést erre vonatkozóan.) Ezért hát nagy öröm számomra, hogy minden különösebb reklám nélkül ilyen szép eredményt érek el.

Mivel tehát a megjegyzésekre nem támaszkodhatom, a statisztikát veszem alapul, vagyis azt, hogy mit olvastak legtöbben. Ebben az utazási emlékeim leírása vezet, tehát úgy gondolom, ez érdekli leginkább olvasóimat. Akkor tehát ilyen tartalmú írásokat kell feltennem. Nos, ezentúl megpróbálok ilyeneket közölni.

Most készülök egy megbeszélésre az egyik utazási irodával, ahová távmunkában keresnek utazásszervezőt, s mivel ehhez azt hiszem értek, hát jelentkeztem. Remélem a megbeszélés számomra eredményes lesz, s ha igen, majd erről is beszámolok. (Sokféle elképzelésem van, amivel fel lehet lendíteni egy utazási iroda forgalmát, előadom ezeket is, talán akceptálják.)

A blogommal is ez az elképzelésem, hogy valahogyan pénzt csináljak belőle, de ezideig minden próbálkozásom dugába dőlt. (Helyesebben nem sikerült olyan ingyenes blogszerkesztő fórumot találni, amelyen meg lehetne oldani az előfizetést.) Talán tud valaki segíteni ebben?

No, be is fejez ezt, azzal, hogy következő bejegyzéseim talán vidámabbak lesznek.

 

A hónap videója 10. február - Floyd Spanyolországban 2 - Baszkföld

csütörtök, február 9, 2017 Posztolta artcopy 09:33

"Amíg a britek folyton az időjárásról beszélnek, az amerikaiak az egészségről, az ausztrálok a sportról és a szexről, addig itt, Baszkföldön az étel a legfőbb téma. Arról folyik a csevely, hogy kell elkészíteni a tökéletes ragut, hol találni a legfrissebb tapast, vagy hogy melyik halnak van éppen szezonja. Van itt egy régi mondás: délen olajban sütnek, középen kemencében, északon viszont tudnak főzni. Ezt nyilván a baszkok találták ki." Így indítja a jókedvű Floyd baszkföldi túráját, hogy aztán olyan egyszerű, de különleges ételeket főzzön nekünk, mint a nyúl paprikával és fokhagymával, a burgonyás tonhal vagy a báránysült.

A videó megrendelhető az alábbi címen:

http://ebookshop.superwebaruhaz.hu/floyd-spanyolorszagban-1-7-resz-t298113

A hónap videója 9. január - Floyd Spanyolországban 1 - Galicia

hétfő, január 2, 2017 Posztolta artcopy 12:08

Itt az új év, s mivel Floyd gasztronómiai kalandozása Olaszországban befejeződött, folytatjuk útját Spanyolországban. Itt is hasonlóan érdekes étkezési szokásokat, remek ételeket mutat be, a tőle megszokott módon.

Kísérjük hát figyelemmel ezeket a gasztro-kalandokat, melyek részeit hónapról-hónapra felteszem ide blogomba.

A videó megrendelhető az alábbi címen:

http://ebookshop.superwebaruhaz.hu/floyd-spanyolorszagban-1-7-resz-t298113

Emlékezés a nyárra...

vasárnap, december 25, 2016 Posztolta artcopy 09:58

Nemigen szeretem a telet. Fázós, legtöbbször latyakos, többlet energiát igénylő, morcos. Sohasem rajongtam a téli kedvtelésekért, sielésért, korcsolyázásért, hógolyózásért. Rengeteg ruhát kell magunkra venni,mégis fázunk, a fák, bokrok csupaszon dideregnek, bizonyára ők sem szeretik ezt az évszakot. (Az iskolában hajdanán azt tanultuk, ilyenkor pihen a természet. Már akkor felmerült bennem a kérdés, hogy mi van a trópusokkal? Ott nem kell pihenni a természetnek? Mindenesetre furcsa.)

Ezért hát - mit tehetek egyebet - a hideg téli napokon napsugaras nyári napjaimra emlékezem. Ezek az emlékeim segítenek a zimankós télben, hogy túléljem a borongós, barátságtalan időt. Lehet, hogy most sokan elitélőn csóválják fejüket - főként a síelést, korcsolyázást kedvelők - de hát én már csak ilyen vagyok. A telet meghagynám az előbb említetteknek.

Mennyire más a nyár, a maga szívet melengető melegével, a virágok, lombok áradásával, a patakok vidám csobogásával. Igazi embernek való időszak. Ezért hát most, amikor fázósan dörzsölöm kezeimet, rá emlékezem. Talán ez is felmelegít kicsit.

Gyermekkoromban jókor reggel felkeltem, jól bereggeliztem, és mentem ki a hóstyai ház nagy udvarára, játszani. Vakáció volt, kedvemre élhettem kedvteléseimnek. Labdázás, fáramászás, állataim ellátása - mindig voltak állataim, nyulak, selyemhernyók, tyúkok, pulykák - egyszóval voltak teendőim is. Ezeket azonban - ma úgy mondanák - hobbyból tettem, bár hoztak is némi hasznot a konyhára.

Sok évvel később aztán megismertem a tengerparti nyarakat is. Az volt az igazi! A tengeri szél enyhítette a forróságot, s ha az embernek mégis melege lett, hát hűsölésre ott volt a tenger. Néha hosszú időn át bámultam a fodrozódó, hullámzó vizet, belegázoltam, és apró rákokat, csigákat, kagylóhéjat szedtem. Órákig el tudtam szórakozni ezzel. Az járt a fejemben, hogy én bizonyára rossz helyre születtem, mert imádtam a tengert. Ide kellett volna születnem. Vagy lehet, hogy előző életemben tengerparti ember voltam. Velencében, Nápolyban, a csodás Capri tengerpartján, vagy a Róma melletti Ostiában szinte szárnyaltam a tenger látványától. Nem tudtam betelni a vizen lassan úszó csónakok, bárkák, hajók látványával. Mind mind életem nagy élnényei  voltak.

Hát ezeket az emlékeimet idézem fel hideg, fázós téli napjaimon, hogy melengessenek. Jók voltak, szépek voltak ezek a tengerparti nyaralások, és magamnak csak azt kívánom, hogy bárcsak lenne még alkalmam élvezni őket újra.

Gasztro-filmjeim

hétfő, december 12, 2016 Posztolta artcopy 09:59

Már eddig is elég nyilvánvalóvá vált, hogy egyik hobbym a gasztronómia. Szeretek jókat enni, és jókat főzni-sütni. Amikor az idő engedi a szabadban, bográcsban, egyébként a konyhában űzöm ezt a nemes tevékenységet. Ha időm nem engedi, csak egy egyszerű spagettit készítek valamiféle szúgóval, amolyan magyar módra, de én szoktam készíteni a karácsonyi bejglit is, meg a jóféle halászlét. (Kétféle bejglit sütök, diósat és mákosat. A diótöltelékbe narancshéjat reszelek, és a darált diót baracklekvárral lazítom, főzőm fel, a mákosba pedig citromhéjat teszek, és valamilyen sötét színű lekvárral lazítom. Próbáljátok meg, így isteni lesz a bejgli!) A halászlé - inkább csak egyszerű halleves - a  halfejből és farokból, és néhány szelet halhúsból, meg halbelsőségből készül. Sózom, borsozom, kicsi csili - én csípősen szeretem - és piros paprika adja a jó ízét. (Néha némi tésztát is főzök bele, de ez gyakorta elmarad.)

Az idén a hallevesen és a bejglin kívül még töltött tojást is csinálok. A tojások tölteléke a főtt tojássárgája elkeverve fűszerekkel, májkrémmel, némi vajjal. De nagyon finom villával szétnyomkodott füstölt sprotnival is. Ezt töltöm a főtt tojások félbevágott fehérjébe, és francia saláta ágyra teszem. Nagyon finom!

Webshopomban sok-sok egyéb mellett gaszto-filmek is találhatóak a gyűjteményemből. Magam is sokat tanultam belőlük, számos ételt ki is próbáltam. Ezek az alábbi linken találhatók:

http://ebookshop.superwebaruhaz.hu/gasztro-filmek-k30783

 

Remélem már mindenki megtervezte a karácsonyi asztal étrendjét - mint magam is - és kellemesen fognak telni az ünnepi napok. (A hozzá készülődés fáradalmait is elfelejtjük a szépen terített asztal mellett, miközben szeretteink élvezettel fogyasztják ételeinket.)

A hónap videója 8. december - Floyd Karácsonya

csütörtök, december 1, 2016 Posztolta artcopy 08:15

Lassan közeleg a Karácsony, így az ehavi videó is karácsonyi hangulatú lesz. Ezzel a videóval kívánok minden kedves olvasómnak békés, boldog, meleghangú karácsonyi ünnepeket!

És az ünnep különlegességét kiemelve most felteszek ide mégegy videót,  Hugh Fearnley-Whittingstall "karácsonyos" filmjét.

(Januártól pedig újra jön havonta a Hónap Videója, Floyd spanyolországi gasztro-kalandozásaival.)

 

A videó megrendelhető az alábbi címen:

http://ebookshop.superwebaruhaz.hu/floyd-karacsonya-t440720

A videó megrendelhető az alábbi címen:

http://ebookshop.superwebaruhaz.hu/kapa-kasza-karacsonyfa-t440722

Ismét vesszőparipám, a gasztronómia...

péntek, november 25, 2016 Posztolta artcopy 08:36

Képtalálat

Mint a Róma közösségi oldalán (http://orokvaros.network.hu/forumtema/etterem-jo-helyek) olvasható, már Rómában is kapható a világ legjobb pizzája a Da Michele pizzeriában.

Erről eszembe jutnak itáliai pizzás élményeim. Az eddigi legjobb pizzát egy nevenincs kis pizza-sütödében ettem Nápolyban. Négy vagy hat asztal, a helyiség végében amolyan búboskemence formájú sütő alkalmatosság, előtte pult, rajta tésztakupacok, tálak. A rendeléstől számított öt percen belül (mértem az időt) előttem állt a hatalmas tányérra helyezett étel. (Az étlapon vagy húszféle pizza volt felsorolva.) Kértem még egy negyed liter fehérbort, és nekiláttam az ebédre szánt pizzámnak. (A bor felejthető volt, kénes ízű.) A pizza viszont óriási, és nagyon finom.

Rómában már nem volt ilyen szerencsém egy gyorsétkezdében. Igaz, csak pizzát árultak, ami előre elkészített volt, és mikróban melegítették fel. (Lehetett volna több eszem!) Kemény volt, és meglehetősen ízetlen. Ezután félretettük a pizzával való barátságunkat, és inkább a általam annyira kedvelt gnocchit preferáltuk.

Aztán ettem még pizzát Firenzében is, amit különös módon tepsiben sütöttek, és szeletelve árulták az adagokat. Papírba tekerve, az utcán sétálva ettük meg. Nem volt rossz.

Most, hogy , megjött a hír a híres nápolyi pizzáról, azért ezt megkóstolnám. Igaz csak kétfélét készítenek, de azt frissen, és a beszámolók szerint igazi nápolyi hozzáértéssel.

Vajha eljutnék még egyszer Rómába, és falatozhatnék ebből az igazi pizzából!

A hónap videója 7. november Szicília

hétfő, november 7, 2016 Posztolta artcopy 08:44

Floyd következő, és egyben utolsó állomása gasztronómiai túráján Szicília. Ezzel zárja sorozatát a híres szakács, és ajándékoz meg bennünket néhány különleges recepttel.

Az utazás utolsó állomása tehát Szicília. Floyd először a nyugati parton fekvő Marsalába tart, ahol annak idején Garibaldi partra szállt, hogy megkezdje Olaszország egyesítését. Itt a híres olasz borral, a Marsalával készíti el az egyik legfinomabb desszertet, a zabaglionét, vagyis a borhabot. Majd sorra kerül - életében először - egy klasszikus pizza, hagymával, gombával, szalámival és sok-sok mozarellával. Trapanitól délre csodálatos sólepárlókat találni, így itt sóban sült halat állít elő, citromos mártással. Favignana, a legnagyobb sziget ételein meglátszik az észak-afrikai hatás. Egyik kedvencük a halas kuszkusz, ezt is bemutatja a mester, Marettimón pedig az első tavaszi borsóból készült pisellit főzi meg csirke, sonka, répa és tej hozzáadásával.

A videó megvásárolható a következő cimen:

http://ebookshop.superwebaruhaz.hu/floyd-olaszorszagban-7szicilia-t297729

 


Újabb metszeteket tettem föl...

hétfő, október 24, 2016 Posztolta artcopy 12:01

 

Mivel szeretném megnyerni látogatóimat metszeteimnek, ezért közlöm, hogy újabb képeket tettem fel a Facebook-os oldalra (https://www.facebook.com/ArtCopy-St%C3%BAdi%C3%B3-123650811081692/photos/?tab=albums).

Mint már valószínűleg írtam, ezek a metszetek az 1800-as évek végén keletkeztek, és sehol nem láthatók, mert egy könyvsorozat számára készültek. Nagy-Magyarország városait, várait, tájait, népéletét ábrázolják. Ám nekem a mintegy 400 metszet között vannak lengyel, cseh- és morva-országi, itáliai, s még kínai metszeteim is. Egyediek és különlegesek.

Mindezek kiválóan megfelelnek lakások, nyaralók, irodák, közösségi terek díszítésére.

Ha tehát valaki azt akarja, hogy látogatói megcsodálják és irigyeljék dekorációjáért, keressen engem, rendeljen metszeteimből, és a hatás nem marad el!

Ahol a metszetek láthatóak: https://www.facebook.com/ArtCopy-St%C3%BAdi%C3%B3-123650811081692/photos/?tab=albums

A hónap videója 6. október Calabria

hétfő, október 3, 2016 Posztolta artcopy 12:34

Folytatjuk utunkat Floyddal Itália varázslatos tájain, és jó ételekkel ismerkedünk.

A csodálatos hegyekkel, völgyekkel, tarkított Calabriában Floyd ellesi a sajt- és kolbászkészítés titkát, és ezúttal csupa egyszerű ételt készít: elsőként babgulyást sertéscsülökkel, répával, kakukkfűvel, petrezselyemmel és babérlevéllel ízesítve. A hegyek felé tartva aztán vesz egy darab vaddisznóhúst, amit páclében főz meg és paradicsomszósszal tálal. Végül grillezett sertéshússal és egy klasszikus olasz levessel, minestronéval lepi meg saját magát.

A videó megvásárolható az alábbi címen:

http://ebookshop.superwebaruhaz.hu/floyd-olaszorszagban-6calabria-t297724

A hónap videója 5. szeptember Puglia

vasárnap, szeptember 4, 2016 Posztolta artcopy 08:34

Floyd következő állomása Puglia tartomány. Olaszország nagy részétől eltérően Puglia a síkságok tartománya, a végtelenbe nyúló földek egységét csak néhány kőfal bontja meg, amely az ősi olajfaligeteket védi. Floyddal el is látogatunk egy olajkészítő üzembe. Traniban, amely egyike a Puglia tengerpartjára települt számtalan kikötővárosnak, a mester főz egy paprikával, fokhagymával és paradicsompürével készített kagylót. Nociban, ahol hetente egyszer utcai vásárt tartanak, szalonnával, friss disznóbabbal, garnélákkal és spenóttal tálalt tagliatelle kerül sorra, majd az út következő állomásán, egy farmon jellegzetes helyi ételt készít: nyulat vadász módra, olajbogyóval és kapribogyóval. Az epizód a "salt in bocca" receptjével zárul, ami nem mást jelent, mint: "Ugorj a számba" - vagyis pármai sonkával és langusztával töltött borjútekercs.

A videó megvásárolható az alábbi webcímen:

http://ebookshop.superwebaruhaz.hu/floyd-olaszorszagban-5puglia-t297718

Statisztika erről a blogról

szombat, augusztus 13, 2016 Posztolta artcopy 20:58

Egy havi statisztika példaként, a többi hónap is így, vagy még jobban alakult.

Elmúlt havi adatok


Adatok táblázatban:

napOldalletöltések száma (PI)Látogatók száma
Jul 22 
12 12
Jul 26 20 20
Jul 24 26 22
Jul 14 32 32
Jul 21 35 27
Jul 18 39 39
Aug 06 40 40
Jul 16 43 40
Aug 12 43 36
Aug 10 47 39
Jul 13 54 54
Jul 19 54 50
Aug 04 55 54
Jul 23 66 66
Jul 17 68 67
Aug 02 70 64
Aug 01 73 73
Aug 03 84 84
Aug 08 87 85
Aug 11 87 83
Aug 07 103 99
Jul 15 139 139
Jul 25 164 159
Jul 29 166 163
Jul 20 174 174
Jul 28 187 182
Jul 27 193 191
Aug 05 195 193
Jul 31 207 204
Aug 09 213 213
Jul 30 358 357

Minden nap megnézem az olvasói statisztikát, ami azt bizonyítja, hogy van egy olvasói bázisom, amiért külön köszönet jár az ide látogatóknak. Gondolom, heti több száz olvasó már elég szép eredmény. (Úgy látszik, szép számmal vannak, akiket érdekel mindaz, amit írok. Igaz ugyan, hogy legtöbben egy, esetleg két bejegyzést olvasnak egy alkalommal, de ennek is örülök.)

Erről jut eszembe: családtörténetem első fejezeteit már feltettem a netre, az érdeklődők itt olvashatják: http://kagylok.webnode.hu/

(Nincs ugyan még kész, vagyis nem írtam meg mindazt, amit szeretnék (Word-ben írom), de 60 oldal azért már készen van belőle.)

Igazán kiváncsi lennék azonban arra, vajon kik olvassák ezt a blogomat? Idősebbek, vagy vannak fiatalok is? És mi a véleményük az itt olvashatókról? Mert a látogatottság azt mutatja, vannak érdeklődők. Nem csodálom, mert az emberek - magam is - kíváncsiak. Egy személyes blog kicsit olyan, mint bekukucskálni idegen ablakokon, meglesni, mit és hogyan csinálnak mások, s ennek még tanulsága is lehet. Az embert a kíváncsiság, az érdeklődés viheti előbbre.

Erről is egy történet jut eszembe. Boldogult ifjúkoromban, többek között hosszabb ideig tanítottam az egri Neumann Gimnáziumban. Egy alkalommal nyugat-európai autóbuszos utazást szervezett az iskola vezetése. (Ez közvetlenül az EU-hoz való csatlakozásunk után történt.) Amolyan tanulmányi út volt, holland és német iskolákat látogattunk meg, ahol előadások keretében ismertették a tevékenységüket, s persze órákat is látogattunk. Maradt idő persze városnézésre is, és az említésre méltó eset Hollandiában történt. Egy Mönikendam nevű szép városkában volt a szállásunk, Amszterdam mellett. Estére kelve sétára indultunk szobatárs-kollégámmal a városba. Olyan hét-nyolc óra tájt lehetett, és hétöznap volt, ahogy emlékszem.

Hollandiában az ablakokon nincs függöny, az utcán járó belát a lakásba. Mi is kihasználtuk ezt, mint amolyan keletről jött idegenek. A házak földszintesek voltak, szépen karban tartva, némelyik díszes homlokzattal -  (Igazi kis ékszerdoboz volt ez a városka.) Az egyik házba bepillantva az ablakon át a következőt láttuk. A szobában négy-öt férfi és nő ült, mindegyikük kezében egy-egy zeneszerszám, és házizenéltek. Kis kamaraegyüttes volt ez, gondolom, barátokkal, szomszédokkal együtt.

Nem illő talán, de megálltunk az ablak előtt, s úgy néztük őket.

- Most nézd meg! - szóltam Jóska barátomhoz - Ezeknek egy egyszerű hétköznap este, a napi munka után még van kedvük házizenélni. (Hát ez lenne az európai lét, gondoltam irigykedve.) Ennyit a kíváncsiságról.

Nos, örömmel tölt el ez a látogatottság, és ösztönöz arra, hogy új és újabb bejegyzéseket tegyek ide. (Lehet persze, hogy máris soknak találják egyesek a több mint száz bejegyzést, de hajt a közlési vágy. Gondolom addig, amíg van mondanivalóm.)

Azonban únos úntalan eszembe jutnak még nem mesélt emlékeim, s ezek ösztönöznek az írásra. Vajon meddig lesz ez még így?

A hónap videója 4. augusztus Umbria

hétfő, augusztus 1, 2016 Posztolta artcopy 08:49

Folytatom a Hónap Videója sorozatot. Ez az augusztusi rész Floyd útjának negyedik állomásán, Umbria tartományban játszódik.

Umbriát gyakran Olaszország "zöld szíveként" emlegetik, és álomszép tájai sok festőt ihlettek meg. Umbria nem olyan híres, mint Toszkána, nem is ez az ország legnagyobb tartománya, de Floyd szerint az egyik legszebb. Orvieto az első állomás, ez a gyönyörű, ősi város Umbria sziklás szakadékai felett. Sokan a jó fehérbor és a gótikus katedrális miatt jönnek ide. Azt mondják, akinek mindkettő kijut naplementekor, az boldogan hal meg. "Mi lehetne nagyszerűbb, mint egy könnyű ebéd borjúval, szarvasgombával, marsalával, tejszínnel és vajjal?" - sóhajtja Floyd, akinek ez lesz az első elkészített étele itt. Ezt követi az umbriai tavaknál egy rozmaringos sült sügér, majd Castellóban egy édes-savanyú kacsa, ami ezek szerint nemcsak a kínai konyha jellemzője. Végül Torgianónál, a Rubesco bor hazájában marhát főz gombával és a helyi borral a szüretelőknek.

A videó megvásárolható az alábbi webcímen:

http://ebookshop.superwebaruhaz.hu/floyd-olaszorszagban-4umbria-t297717

És megint egészen más...távmunka

szombat, július 30, 2016 Posztolta artcopy 18:52

Most éppen belevágtam egy éppen induló távmunkába, remélve, hogy lesz is belőle valami haszon. Fizetni nem kell, egyelőre tagokat érdemes toborozni. A munka amiért fizetnek - és elég szépen - az video-filmek, reklámok nézegetése, esetleges véleményezése.

Már régóta keresek valamilyen megbízható távmunkát. Értem ezalatt azt, hogy nem szélhámosság, és valódi munkáért, tevékenységért hozzávetőleg általam arányosnak tartott bért fizetnek. És itt a lényeg az "arányosnak tartott" és "fizetnek"-en van.

Mivel régóta keresek ilyen munkát, ami fizetéskiegészítésnek - nálam nyugdíjkiegészítésnek - minősülhet, természetesen találkoztam sok-sok hirdetéssel, melyekben általában a "mézes madzagon" túl semmi nem volt található. Minden csábítót leírnak ezek a hirdetések, csak éppen a munkáról - ami a lényeg lenne - nem esik szó. Ma már szinte ránézésre el tudom dönteni, milyen hirdetésre érdemes érdeklődő válasz írni, s mikre legyinteni.

Azokkal meg szintén nem érdemes foglalkozni, akik induláskor pénzt kérnek valamiféle munka-leírásért, ismertetőért, dokumentációért. Nem én akarok fizetni, hanem én akarok pénzt keresni.

Erről eszembe jut egy osztrák könyvkiadóval történt esetem. Hirdetésükben elsőkönyves szerzőket kerestek, akiknek megjelentetését vállalták volna. Na, de hogyan? Többszöri levélváltás után kiderült, hogy fizetni kellett volna - és itt százezrekről volt szó - a kiadásért. Az összeg kb. a teljes nyomdai költséget jelentette volna. Miután én közöltem, hogy nem én akarok fizetni, hanem én akarok jogdíjat kapni, a levelezésünknek vége szakadt.

Nos, ez a mostani távmunka világ-vállalkozás, ez év júniusában indult, és mint írtam, föként reklámfilmek nézegetéséből áll (esetleg véleményezéséből). Csupán időt kell rá szánni és óránként 25$-t (gondolom ez a felső határ) lehet keresni. Sokféle kategória van, az illetmények is eltérőek. Szponzorálni is lehet, magunk alá csoportot szervezni, ami után ugyancsak részesülünk.

Nálunk még most megy a szervezés (beléptetés, regisztrálás), a létszámnak el kell érni egy limitet, de a helyzet biztató. Én minden esetre már elkészítettem egy toborzó, ismertető weboldalt, amint azt az alábbi link is mutatja


Akit érdekel ez a befektetés nélküli munka - csak idő kell hozzá - regisztráljon az alábbi link segítségével:
artcopy.THWglobal.com
(Fölül be lehet kapcsolni a magyar fordítást!)

Illetve nézze meg erről szóló weblapomat, ahol szintén lehet regisztrálni:

http://aranybanyam9.webnode.hu/

Ez a 100. bejegyzés

kedd, július 26, 2016 Posztolta artcopy 09:07

Hát megértük ezt is. Eddig száz bejegyzést tettem ide, amint látható - legalább is én látom - elég nagy sikerrel. Bejegyzéseimet hetente több százan olvassák, ami azt jelentheti, hogy érdekesnek, netán hasznosnak tartják olvasóim az itt leírtakat. (Én magam is kedvtelve olvasgatok olykor úti élményeket.)

Gyanítom, hogy főként vissza-visszatérő olvasóim vannak, akiknek érdeklődését felkeltették az írottak, igaz ugyan, hogy kommentet senki sem ír, a véleményüket megtartják maguknak (pedig kíváncsi lennék rá).

Ez hát amolyan jubileumi bejegyzés lenne. 2013 január végén kezdtem el ezt a blogot a Beköszöntővel (most néztem meg, magam sem hittem volna, hogy ilyen régen), azzal a késztetéssel, hogy egyéni utazás-szervezésről írjak. Aztán idővel ez amolyan élménybeszámolóvá alakult, mivel - úgy gondolom - az egyéni szervezésről minden fontosat leírtam. No, nem baj, láthatóan így is érdekesnek tartják ezt a blogot.

Írtam magamról és családunkról is, remélve, hogy így - ismeretlenül is - jobban megismernek, talán személyesebb lesz a blog.

Jó szívvel tanácsoltam az egyéni utazóknak a sok-sok fontos tudnivalót, hogy aki veszi a fáradságot és maga vág bele egy utazásba, annak megszervezésébe (tudom, sokan teszik), annak szempontokat adjak, eligazítást, bár mindarra, amit írtam minden józan gondolkodású utazó maga is rájöhet. De talán a tapasztalataim segíthetnek.

Aztán itt van a gasztronómia iránti vonzódásom. Nem vagyok hedonista, ha a szükség úgy hozza nagyon kevéssel is beérem, azonban, mivel az étkezések napjaink elengedhetetlen tartozékai, erről nem szabad megfeledkezni. Idegenben pedig módunk van a helybéliek étkeit fogyasztani, ami némi bepillantást enged a miénktől eltérő létbe. (Az esetleges plusz élvezetről nem is beszélve.) Persze én egy kicsit "túlhajtom" ezt, mutatja az a több mint ötven szakácskönyv a konyhapolcon, de hát sokféle hobbym közül ez az egyik.

Azért mégis csak az útonlevés a lényeg, az újdonság varázsa, a megismerés mákonya. És a visszatérések, az én kedvelt szórakozásom. Amikor már ismerős helyeket keresek fel újra és újra, az odatartozás mámorító érzésével.

Bár csak át tudnám adni ezt az érzést olvasóimnak is!

Baráti társasággal Rómába

vasárnap, július 24, 2016 Posztolta artcopy 12:53

Most körvonalazódik a jövő évre egy római utazás, amit barátokkal, ismerősökkel tennék meg az én szervezésem alapján. Családtagok, barátok családtagjai lennének az utazók. Még egyelőre a résztvevők toborzása folyik, de bizató jelek utalnak arra, hogy kis csoportunkban megvan a késztetés. Mind un. "elsőrómás" utazó lesz, ahogy én nevezem őket, illetve egy fő - volt főnököm - már járt Rómában, de olyan szerencsétlen módon töltötte ott a hétvégéjét, hogy alig látott valamit. (A szállásukat is pocséknak minősítette.) Ezért hát az én alapos szervezésemmel és vezetésemmel kívánja megismerni Róma szépségeit.

Fellelkesít ez a pozitív hozzáállás és akarat. (Szeretném lányomat és férjét is megnyerni az ügynek, nagy örömömre szolgálna, ha nekik is én mutathatnám meg a Várost.) Most még van idő a nem kevés pénzt összegyűjteni, ha igazán akarják.

Úgy tervezem, hogy közel egy hetet töltenénk Rómában, ennyi idő alatt mindent alaposan meg lehet nézni, és nem kényszerülünk az idő szűkössége miatt kompromisszumokra. (Nem kell kihagynunk egy érdekes és szép látnivalót sem.)

Szállásunk - terveim szerint - most is a kedves Villa Mater apácáinál lesz, ahol eddig is csend, nyugalom, tisztaság és törődés fogadott bennünket.

A program az ilyen "elsőrómás" látogatásokra már évek óta készen van, hiszen ennek alapján vezetem a csoportokat is. Hogy nekem mi az öröm ebben? Mindig is szerettem "már volt" helyekre visszamenni, Róma pedig érdemes arra, hogy újra és újra lássuk. Ezen kívül pedig számomra mindig akad új látnivaló, ha csak egy eddig még nem látott templom, elragadó terecske is az. Róma számtalan csodás részletet szolgáltat az érző lélekkel utazónak. És ne feledkezzünk meg a számtalan gasztronómiai élvezetről sem. (Persze voltak negatív élményeim is ezzel kapcsolatban, de hát ez is tapasztalatot nyújtott. Az ízlések különbözőek, bár én igencsak kísérletező kedvű vagyok.)

Summa summárum, nagyon örülök ennek a jövőbeni utazásnak is, és azon leszek - mint mindig - hogy társaim a lehető legtöbbet kapják útjuk során. Nekik is mesélek majd a Városról, történetéről, legendáiról, érdekes épületeiről és embereiről.

Szeretlek, Róma! Fogadj be minket olyan hajlandósággal, ahogy mi közeledünk feléd!

Összejött a római csapat

csütörtök, július 14, 2016 Posztolta artcopy 11:59

Már tavasszal összejött a kívánt létszám római utazásunkhoz, a szállás is elintézve a jó Villa Materes nővéreknél. A repülőjegy lefoglalva, befizetve. Igy hát majd indúlhatunk szeptember elején.

A csapat most kevesebb gondot okozott, mint az előzőekben, kifogás, időpont módosítási kérelem nem volt, eddig minden zökkenőmentesen bonyolódott.

A többség elég koros, bőven vannak nyugdíjasok is, de gyermekes család is akad. Remélem, mindannyiuknak megelégedésére szolgál majd a program, amit megküldtem minden résztvevőnek. (Megírtam azt is, hogy amennyiben valakinek a programtól eltérő kérése van - pl. egy-egy múzeum, vagy más lánivaló - írja meg, és megpróbáljuk beilleszteni, vagy legalább lehetővé tenni, hogy megnézhesse. Mindenképpen arra törekszem, hogy az útitársak a lehető legtöbbet kapják.)

Már előre örülök, és tervezgetek, mert azért ilyenkor - noha eddig hatszor voltam Rómában - arra is vágyom, hogy én is kapjak valami pluszt, valami újat. Lehet, hogy ez nem más, mint egy eddig még nem kóstolt sajtféle, vagy egy számomra is új látnivaló, egy új szelete az elragadó római belvárosnak, vagy egyszerűen egy új olasz étel. Emlékszem, előző utunkon tervbe vettem, hogy megismerkedem a gnocchi-val, amit teljes sikerrel abszolváltam. Ez az olasz nudli többféle ízesítéssel kapható és rendelhető a trattoriákban. (Nagyon finom a háromsajtos mártással leöntött gnocchi, mindenkinek csak ajánlani tudom.)

Idei utunkra is készen áll már a listám (ami esetleg még bővülhet is), benne az elmaradhatatlan limoncello és parmezánsajt, de most szándékom van bivaly-mozzarellát is beszerezni. Azt mondják a hazai mozzarella-másolatok közel sem jöhetnek az igazihoz, az eredetihez. És szeretnék szarvasgombát is venni, ha csak egy kis diónyit is (eléggé drága).

És remélem, hogy bejutok végre a Museo di Roma kiállításaira is, amire eddig még sosem volt időm. Na, és persze újra látni az elragadó S.Maria in Trastevere-t, a Bocca Verita templomát, és kedvencemet, a Teknősbékák kútját tenyérnyi kis terével, hogy a többi szépségről ne is beszéljek.

Remélem az időjárás is kedvezően alakul, az égiek kegyesek lesznek hozzánk. Szeptember elején még ugyancsak jó idő van arrafelé, kis eső nem fog korlátozni sétáink során. Úgy számítok, hogy - mint eddig minden alkalommal - a nagy nyári hőség már alábbhagy, kellemes időben róhatjuk utunkat Róma elragadó kis utcácskáin, terein.

Jó lesz, szép lesz.... reméljük!

Róma vár bennünket!

A hónap videója 3. július Toszkána

vasárnap, július 3, 2016 Posztolta artcopy 10:22

A gyönyörű Toszkánába érve Castellino in Chianti egyik kis terén Floyd először egy igazi, hamisítatlan, szívet-lelket melengető toszkán fogást készít: galambot chiantival, zöldfűszerekkel, fokhagymával és májjal. Siennában, Toszkána legelőkelőbb városában osso buccót vagyis "lyukas csontot" főz. Északon új barátjánál, egy márkinál egy sikertelen vadászat után vaddisznóragut üt össze sült zelleres, hagymás, répás és gesztenyés körettel, és - emlékeztetve Hódító Vilmos és a malacsült valamint a szerencsétlen szakács incidensére az almával - borban párolt barackkal.

A videó megvásárolható az alábbi webcímen:

http://ebookshop.superwebaruhaz.hu/floyd-olaszorszagban-3toszkana-t297714

A hónap videója 2. június Emilia Romagna

szerda, június 1, 2016 Posztolta artcopy 07:05

Itt az ehavi videó, Floyd következő állomása Emilia Romagna tartomány és Velence.

Floyd első állomása Emilia-Romagna tartomány központja, Bologna, Olaszország egyik legnyüzsgőbb városa, tele középkori tornyokkal és templomokkal. Bologna remek ételeiről és tudós lakóiról vált híressé, méghozzá annyira, hogy gyakran "a kövérek és okosak" városaként emlegették. Itt Floyd megmutatja, hogy készül az igazi olasz tészta, majd megfőz egy egyszerű haltintás tagliatellét bébikagylóval. Továbbhaladva Pármában ellátogatunk vele egy parmezánsajtot és pármai sonkát előállító üzembe, s a mester készít egy sajttal, spenóttal, tojással és szerecsendióval töltött raviolit. Velencében először egy finom baccalát, vagyis egy tőkehalból készített pürét mutat be Floyd, majd egy hamisítatlan risotto biancót (fehér rizottót), hogy végül a Rialtónál, több száz ember bámész tekintetetétől kísérve megfőzzön egy fantasztikus, velencei módra készített hallevest.

Nézzétek élvezettel!

 

A videó megvásárolható az alábbi webcímen:

http://ebookshop.superwebaruhaz.hu/floyd-olaszorszagban-2emilia-romagna-es-velence-t297713

A hónap videója 1. május Ligúria és Piemont

szombat, május 14, 2016 Posztolta artcopy 07:59

Új sorozatot szeretnék indítani ezzel a jelenlegi bejegyzéssel A Hónap Videója címmel. Ezekben a bejegyzésekben főként utazási és gasztronómiai videókat töltök fel.

Hogy a gasztronómia hogy jön ide? Hát ugyebár van gasztronómiai utazás is, s az, hogy számomra a konyhaművészet és az utazások nem zárják ki egymást, az bizonyára már eddig is kiderült.

Indításnak itt van az első filmecske, a Floyd Olaszországban sorozat első filmje: Ligúria és Piemont címmel. Ahogy az ismertető írja: ""Köztudott, hogy a 19. században egyetlen író vagy tudós sem hagyhatta ki a nagy európai körutat. Az igazi szakács számára pedig legalább ugyanilyen fontos, hogy ellátogasson Olaszországba" - indítja sorozatát Keith Floyd, aki útját az "Öt föld" vidékén, északnyugaton kezdi. Menet közben aztán főz pestós halat, Piemonte szívében, Barolóban pedig, amely az olaszok egyik legnagyobb bortermelő vidéke, egy igazi, munkásoknak való pikáns előételt, a szardellából, fokhagymából, vajból és olívaolajból álló mártogatós bagna caudát. A Lago Maggiore tónál frissen fogott sügért tálal mandulás mártással, majd sort kerít egy klasszikus ételre, a bollitóra, ami egy többféle húsból (kakas, marhaoldalas és -lábszár, ökörnyelv, disznófejhús, házikolbász) álló, pörköltszerű étel. Végül bemutatóját egy helyi fogással, a fehér szarvasgomba-forgácsokkal ízesített fondutával koronázza meg."

Nézzétek és élvezzétek ezt a nem mindennapi filmet!

A videó megvásárolható az alábbi webcímen:

http://ebookshop.superwebaruhaz.hu/floyd-olaszorszagban-1liguria-es-piemont-t297712

Olvasmány-élményem, ami utazásaimmal kapcsolatos

csütörtök, február 11, 2016 Posztolta artcopy 18:28

A varsói felkelés emlékműve

Azt írtam az egyik előző bejegyzésben, hogy befejezem ezt a blogot, nem írok többet, de nem tudom megállni, hogy egy olvasmány-élményemről ne ejtsek szót.

Egy régebbi bejegyzésemben írtam varsói élményeimről (Utazási emlékeimből 22.), és igértem, hogy a varsói felkelésről és a gettólázadásról még írni fogok. Most hát jöjjenek ezek az események. Először a gettólázadás.

A gettófelkelést 1943-ban áprilisában a Zsidó Harci Szövetség hajtotta végre, mindössze 220 fegyveres zsidó fiatallal (egyesek szerint 600-an voltak). Na, de milyen fegyverekkel? Akinek egy pisztolya volt, már felfegyverzett harcosnak számított. Az SS és rendőri alakulatai, valamint az ukránok pedig tankokkal, lángszórókkal, és géppisztolyokkal mentek ellenük. Eleve kilátástalan volt a zsidók harca, ezt ők is tudták. De a céljuk az volt, hogy emberi módon, fegyverrel a kézben halhassanak meg, nem úgy, mint az állatok. (A gettó vasúti pályaudvarán naponta 10.000 embert vagoníroztak be, és küldtek a haláltáborokba. Összesen 400.000-et.) És ez a kezdetlegesen felszerelt kis egység hat héten át ellenállt.Hihetetlen borzalmakon mentek át a gettó civiljei és a harcosok. A lángszóróval felgyújtott házak emeleteiről égő fáklyaként ugrottak az utcára az emberek. A pincékből kenyérrel és cukorkával csalogatták elő a gyerekeket, majd mikor az álcázott bejáratot felfedezték berobbantották az egész pincét.

Végül a németek módszeresen felrobbantották és felégették az egész gettót. Ma emlékmű hirdeti emléküket.

A Zsidó Harci Szövetség vezetőségének egyetlen életben maradt tagja 30 éven át hallgatott a történtekről, majd végül Hanna Krall újságírónőnek beszélt először a lázadásról. (Döbbenetes könyve címe és kiadója alább.)

"1944 augusztus 1.-én robbant ki Varsóban a második világháború időszakának legdrámaibb felkelése. hatvanhárom napig álltak a barikádok a város különböző pontjain, hatvanhárom napig tartott az egyenlőtlen küzdelem..." Így ír Bartelski könyvének bevezetőjében a felkelésről.

A varsói felkelés tehát 1944 nyarának végén történt, s azt a Honi Hadsereg vezette, melynek százezres földalatti hadserege volt Varsóban. Persze ők is csak minimális fegyverzettel rendelkeztek, fegyvereiket főként a németektől szerezték, némi segítséget kapva az angolok repülőről ledobott csomagjaiból. A nagyrészt fiatalokból, cserkészekből álló "hadsereg" (szinte gyerekek, mint az '56-os pesti srácok) hosszú heteken keresztül küzdött kezdetleges fegyvereikkel az állig felfegyverzett náci csapatok ellen. A polgári lakosság a pincékbe húzódott, miközben a német bombázók zavartalanul szórták gyilkos terhüket a házakra. Éhinség, tűzvihar, golyózápor sújtotta egyaránt a harcolókat és a civileket. (A hős szovjet csapatok ezalatt a Visztula túlpartján szinte páholyból nézték, mi történik a várossal. Nem segíthettek, mert Sztálin nem akart a londoni emigráns lengyel polgári kormányon segíteni. Szégyen és gyalázat!)

Végül a felkelők megadták magukat. A németek pedig módszeresen, házról-házra járva (ehhez külön tervet csináltak) lángszóróval kiégették, majd felrobbantották a házakat. Mert Hitler dühében kijelentette, hogy Varsónak, mint földrajzi fogalom, el kell tünnie. A belvárosból pl. csak egy 12 méter magas rommező maradt. 100 %-ban elpusztult. (Mára szinte csodával határos módon eredeti pompájában újjászületett. A Szt.János székesegyházat - szerepe a mi Mátyás-templomunkéhoz hasonló - az egész Lengyelországból összegyűjtött eredeti, korabeli téglákból építették újjá.)

Nem sokan tudnak nálunk, és nem sokat ezekről a megrázó eseményekről, a varsóiak heroikus küzdelméről. Nem is sokat lehet olvasni róla, s hogy én tudom, azt céltudatos könyvtári kutatásaimnak, könyvgyűjtő mániámnak köszönhetem. Első benyomásaimat egy varsói látogatás adta, amikor is a belvárosban lépten-nyomon falitáblákat láttam belvárosi házakon, amiken arról szólt a felirat, hogy itt és itt hány embert lőttek halomra a náci megszállók. ( Azután a hullákat teherautókra pakolták, és valahol a városon kívül elföldelték. Ezért aztán rengeteg embernek nincs sírja Varsóban, halottak napján a megemlékezés virágait, s a mécseseket haláluk helyére, a falakon lévő táblák alá helyezik.)

Aztán Engelmayer Ákos szerkesztő - egykor varsói nagykövet - egy séta során elvezetett néhány helyre, amik szintén a varsói felkelés emlékhelyei.

A legdöbbenetesebb élményeket azonban visszaemlékezésekből, regényes leírásokból kaptam. Íme néhány könyv, amik megvannak könyvtáramban:

L.M. Bartelski: A varsói felkelés 1944 (Kossuth, 1976)

Roman Bratny: Kolumbuszok (Európa, Bp.1979)

Stanislaw Komornicki: Varsó barikádjain (Kossuth, Bp.1985)

Hanna Krall: Egy lépéssel az Úristen előtt (Európa, Modern könyvtár,1982)

Leon Uris: Mila 18 (Aquila, 1982)

Szokolay Katalin: És a varsói gettó felkelt... (Kossuth, Népszerű történelem, 1983)

Kazimierz Moczarski: Beszélgetések a hóhérral (Európa, 1981)

Akit érdekel, némelyikük talán antikváriumban kapható.

(Most - jóval későbben a fentiek írásánál - megtaláltam Hanna Krall könyvét a Canadahun ebook-topikjában, ahonnan az letölthető. Íme a link:

http://canadahun.com/attachments/egy-l%C3%A9p%C3%A9ssel-az-%C3%9Aristen-el%C5%91tt-pdf.378458/ )

Utitervek készítése megbízásra

szerda, szeptember 23, 2015 Posztolta artcopy 20:37

Kedves Olvasóim!

Talán ennyi bejegyzés alapján elég nyilvávaló, hogy van jártasságom az utazások megszervezésében.

Nos, aki úgy gondolja, hogy egyénileg utazik, de valamilyen okból nem akar, vagy úgy érzi, hogy nem tud útiprogramot készíteni, esetleg kényelmi okokból dönt másként, annak szívesen segítek az utazás megtervezésében.

Ahová útiterveket tudok készíteni ismereteim és gyakorlati tapasztalataim alapján, azon országok, országrészek a következők:

- Lengyelország

- Olaszország (beleértve Szicíliát és Szardíniát)

- Szlovákia

-Csehország

- Franciaország

- Hollandia

- Belgium

- Erdély

Természetesen ez egy szolgáltatás, aminek ára is van, de vannak kedvezmények (mint pl. az első nap programja ingyenes stb.), melyek talán vonzóvá teszik szolgáltatásomat. Egyébként a dolog jellegéből adódóan minden egyes program személyre szabott, ami a megrendelővel történő folyamatos kapcsolattartást igényel, és elsőre egy sok pontból álló kérdőiv kitöltésével kezdődik.

Gondoljátok meg tehát, kedves olvasóim, akinek erre a szolgáltatásomra van szüksége, keressen az alábbi elérhetőségeken:

email: artcopy@freemail.hu

tel.: 06-36-362-287

Várom megkereséseteket.

Római utazást szervezek 2016-ra

szerda, szeptember 23, 2015 Posztolta artcopy 18:59
Már most meghirdetem a jövő évi római utazást.
Előre láthatólag jövő év, 2016 szeptember elején kerülne rá sor (nincs olyan meleg), és 6 napos lenne (5 éjszaka). (Az időtartam és utazásunk költségfüggő, azaz nagyban függ az euro árfolyamától, mert szeretném 120.000.-Ft/fő költségből kihozni.) Az iskolások (gyerekek, diákok) miatt a szeptemberi dátum módosulhat, ha a többség úgy kívánja augusztus végére.
Megnéztem a jövő évi repülő-árakat, jelenleg legolcsóbb lenne szept.6-11-i dátum.
Annak oka, hogy ilyen korán kezdem a szervezést az az, hogy már maga a résztvevők összegyűjtése is hónapokba telik, a repülőjegy és szállásbiztosítás is hosszabb időt vesz igénybe, és ezeket ajánlatos minél hamarabb intézni (2016 tavaszán). Nem beszélve arról, hogy a nem kevés bekerülési összeget is össze kell gyűjteni, amire ez a majd egy év azt hiszem elegendő.
Tájékoztatásul közlöm, először a jeletkezőktől a repülőjegy árát fogom kérni (forintban, előre láthatóan 2016 március végén), a fennmaradó költségeink euróban lesznek, ezt közölni fogom, és a helyszínen (római szállásunkon) fogom kérni.
A program készen van, ebben az "első Rómás" útitársainknak minden elsődlegesen fontos látnivalók séták formájában megvannak, de aki már járt Rómában, annak számára is bőven nyújt újdonságot. Hat nap alatt Róma látivalóinak mintegy 90%-át meg tudjuk nézni. (Egyébként a program teljes egészében fakultatív, azaz, aki másfelé akar kószálni, megteheti, még segítek is ebben.)
Ne feledjétek, Rómát látni - és megismerni - életre szóló élmény!

Gondoljátok meg, egy igazi olasz pizza, spagetti, fagylalt és kávé emlékezetes marad hosszú időre. (Nem is beszélve a sok csodálatos látnivalóról.)
Tehát, akit érdekel egy maradandó, csodás római utazás, jelentkezzen az alábbi elérhetőségek egyikén.

Gyenge István
email: artcopy@freemail.hu
tel.: 06-36-362-287

Mégis csak furcsa...

péntek, június 12, 2015 Posztolta artcopy 16:17

Hetente több százan olvasgatják bejegyzéseimet, ezt a statisztikából látom. De egyetlen megjegyzést sem fűz senki az olvasottakhoz. Már nem egyszer megjegyeztem ezt, mert furcsállom. Bizonyára felvetődnek gondolatok, miközben olvassátok soraimat, de senki nem fárad azzal, hogy ennek hangot is adjon. Vajon miért? Talán bennem van a hiba? Vagy a leírtakban? Jó lenne tudni.

A hasonló utazási emlékek leírását itt a neten én mindig megspékelem egy-egy megjegyzéssel, véleménnyel, többnyire lelkendező, néha írigykedő bejegyzéssel. Nem tudom megállni. Mindent, amit lehet, elolvasok utazás témában, és már nem egy igen hangulatos, olykor tanulságos leírást olvastam. És nagyon sokszor tanulok is belőlük, vagy legalább is tapasztalatot szerzek.

Nem tudom kik olvassák az én blogomat, de gyanítom, hogy a témában jártas, vagy azzá válni akarók, akik benéznek ide hozzám. Hát akkor osszuk meg egymás között a tapasztalatainkat. Annak idején, jó két éve, azzal az elképzeléssel indítottam útjára ezt a blogot, hogy egy kis közösséget hozzak létre a témában érdekeltekből. Gondoltam, majd írásban beszélgetünk, üzengetünk egymásnak, kicseréljük élményeinket, és talán ez többünknek hasznára válik. De hát néma csend. Nem tudom miért gubóznak be ennyire az emberek.

Ezért hát ez lesz az utolsó ösztökélő felhívás a tisztelt olvasók felé, amivel véleményeket, az enyémhez hasonló élményeket kérek tőletek. S azt hiszem, ezzel be is fejezem ezt a blogírást azzal a tanulsággal, hogy nem tudtam megmozgatni a szíveteket, lelketeket, fantáziátokat. (Bár ahogy magamat ismerem, ezt elég nehéz lesz megállni.)

Azért bízom az aktivitásotokban, amely nem hagyja abbahagynom ezt a blogot.

Utazási emlékeimből 30.

kedd, május 26, 2015 Posztolta artcopy 08:36

A ház

Bizonyára írtam már a Villa Mater Redemptoris-ról, a magyar zarándokházról. Azért fogott el újra a nosztalgia, mert újabb képeket találtam a házról és szép kertjéről fotó-gyűjteményemben. Ezért hát ezt a bejegyzést ennek a háznak szentelem.

Maga a ház igen jó helyen fekszik, az A-metró Battistini végállomásától néhány percre. Közlekedése így kiváló (5 megálló a Vatikán), és buszjáratok mennek innen, melyek közül a 46-os busz a Pza.Veneziára visz. Az sem utolsó szempont, hogy ez a ház csendes, nincs hangoskodás, ajtócsapkodás, remekül lehet pihenni a fárasztó napi városi séták után.

A kétemeletes épület szobái (2-3 ágyas) tiszták, némelyik erkéllyel is rendelkezik, benne mosdókagyló. (A fürdő és WC közös, a folyosókról nyílik, de lehet kérni saját fürdős szobát is (valamivel drágább). A szobaárban benne van a kontinentális reggeli (péksütemény, vaj, sajt, lekvár, tej, tea, kávé). Az ebédlőben található hűtőkben lehet elhelyezni a saját kaját, vagy amit a városban vásároltunk, ebből megoldható az ebéd, vagy vacsora.

A kert a hajdanvolt pálmafákkal

Magam - mivel a házban nem lehet dohányozni - a reggeli kávémmal leballagtam a kertbe, s az ott található asztalok egyikénél kávéztam. Üdítőek voltak ezek a reggelek, a levegő még friss, nincs meleg, és a pálmafák megnyugtatóan susogtak a fel-feltámadó enyhe szélben. Minden reggelemet így kezdtem. Közben a kisegítő asszonyok már söpörték az udvart, locsolták a kertet, és rendet raktak a kerti asztalok körül. Elbeszélgettem velük, Magyarországról jöttek a nyári hónapokra, s mivel már augusztus vége volt, nagyon várták, hogy haza mehessenek. Kaptak némi kis fizetést, és persze ellátást, de egész nap dolgozniuk kellett, mostak, vasaltak, a konyhán segédkeztek, és rendben tartották az udvart és a kertet. Plébánosuk ajánlásával és segítségével vállalták ezt a munkát.

Már többször szálltam meg ebben a házban, vezettem ide csoportokat is, mindig nagy megelégedésre. (Mindenkinek csak ajánlani tudom a Villa Matert, mert csendes, olcsó, tiszta, és jó helyen van. Szerintem sokkal jobb, mint a másik magyar zarándokház, a Szent István Ház.)

Legutóbb szomorú meglepetés ért, mert a szép pálmafákat kivágták, és így - számomra - már nem volt olyan a kert, mint régen. Teodóra nővér érdeklődésemre elmondta, hogy valamilyen betegség támadta meg a fákat, és nem lehetett megmenteni őket. Egyedül a ház bejárata előtt lévő pálmafa menekült meg. Évek múlva majd az is olyan nagyra nő, mint a kertbéliek.

Mit is írhatnék még? Hogy mindig öröm volt megszállni a kedves magyar apácáknál? Hiszen ez nyilvánvaló. Remélem, hogy lesz még alkalmam látni Rómát, és a Villa Matert.

Adja Isten!

Utazási emlékeimből 29.

szombat, május 23, 2015 Posztolta artcopy 08:47

Elég sok bejegyzést írtam már, magam sem emlékszem, mi az ami szerepelt itt, és még mi nem. Remélem azért a következő kis történet új lesz.

Legutóbbi alkalommal, amikor Rómában jártam, történtek az alábbiak.

Egy elég fárasztó délelőtt után, úgy déli két óra felé hazamentünk a szállásunkra, a Villa Mater Redemptoris kedves apácáinak zarándokházába. (Rájöttünk, hogy a déli sziesztát érdemes megtartani, hogy felfrissülve, újult erővel folytathassuk bolyongásainkat délután a városban.) Kellemes zuhanyozás és az otthoniból történt ebéd után kávémmal egyszál törülközöbe tekerőzve kiültem a szobánk teraszára. Kortyolgattam a kávémat, mellé az elmaradhatatlan cigaretta, amikor megszólalt a csoda. Egy harangjáték Gounod Ave Maria-ját kezdte harangozni. Komótosan, ráérősen, de hangról hangra helyesen. Elámultam.

Bizonyára egy közeli templom - amelyet nem láttam - követte el ezt a műveletet, de engem elvarázsolt. Személyes ajándéknak éreztem Róma részéről, amivel meglepett engem, és megajándékozott egy olyan élménnyel, ami máig él bennem, s amit féltékenyem babusgatok magamban. A lelkemhez szólt ez a harangjáték. Csengtek-bongtak a harangok, a hangok elandalítottak, s arra gondoltam, hol máshol is történhetne ez, mint Rómában.

(Megtörtént aztán máshol is, mégpedig Krakkóban, ahol klubos társaimat vezettem. Vasárnap volt, s a Wawel bazilikájában éppen esküvőt tartottak. Az ifjú pár bevonulásakor hangzott fel az Ave Maria egy igen szép férfihang tolmácsolásában. Nekidőltem egy oszlopnak, úgy hallgattam a csodás művet, s megint csak a számomra nyújtott ajándék gondolata motoszkált a fejemben.)

De itt Rómában ennek - úgy éreztem - külön jelentősége volt. Mint egy üzenet, úgy hatott rám a harangjáték. Lám-lám, gondoltam, a sok csodálatos látnivaló mellett még ezt is adja nekem Róma. Szinte kiapadhatatlan kincsein túl még ezt is!

Aztán befejeződött a mű, s én még sokáig elandalodvam, tűnődve, elmélkedve ültem a teraszon. Köszönöm Róma!

Olvass és gazdagodj!

kedd, március 24, 2015 Posztolta artcopy 10:28

Talán már megszokták látogatóim, hogy másról is írok, nem csak az utazásokról.  Nos, ez is egy ilyen bejegyzés lesz, bár az utazásnak is lényeges kelléke - szerintem - az olvasás. (Valahol talán már említettem is ezt.)

A napokban ismét telefonáltam lányoméknak, akik nagy távolságra laknak tőlünk, és érdeklődtem hogylétük felől. Ilyenkor telefon-végre kapom a négy unokát is, akiktől - mint ez szokásos - az iskoláról érdeklődőm, s kérdezem, most mit olvasnak. (A családban a felnőttek rendszeresen olvasnak, a gyerekeknek van tehát mintájuk.) A legkisebb most elsős elemista, és mint elmondta már majdnem minden betűt ismer. Képeskönyveket, mesekönyveket lapozgat, és alig várja, hogy ő is tudjon olvasni, mint a többiek.

Nagyon fontosnak tartom a papíralapú könyvek forgatását, különösen a mai világban, ahol az elektronikus formák annyira terjedőben vannak. Más a "feeling"-je egy lapozható könyvnek, és sokszor másfajta élményt is nyújt. Nem beszélve arról, hogy másfajta megjelenést ad a polcainkon sorakozó kötetek látványa, mint CD-lemezek halmaza.

Az utazások megszervezéséhez pedig elengedhetetlen, hogy útikönyveket, térképeket, történelmi regényeket, leírásokat, életrajzokat olvassunk. Honnan is tudnék mesélni a hajdanvolt korokról útitársaimnak, ha nem olvastam volna el azt könyvtárnyi könyvet, amit az évtizedek alatt forgattam? Jó, én mániákus olvasó vagyok, de aki kevésbé az, az is szinte rákényszerül, ha utazását maga szervezi, és értelmesen akarja végigélni.

És nem csak az olvasmányok segítenek külföldi útjainkon. Törekedtem arra, hogy minden meglátogatott országban valami keveset az ott beszélt nyelvből is elsajátítsak.

Harom és fél hónapos lengyelországi tartózkodásom során is ragadt rám annyi a lengyel nyelvből, hogy a hozzám szólók szövegének lényegét megértsem. Emlékszem, egyik csoportos utunk alkalmával lecuccolva a szálláshelyen vacsorázni mentünk Krakkóban. Voltunk vagy tizenheten. Négy asztalhoz ültünk, s nekem minden asztalnál le kellett fordítanom az étlapot, ami ráadásul tele volt rövidítésekkel. Ahogy nálunk is régen. Ilyeneket lehetett látni, hogy pir.burg (pirított burgonya), meg pár.káp (párolt káposzta). Mivel én megszoktam - megtanultam - egykor régen, hogy ezek mit jelentenek, nem okozott gondot a fordítás, de minden asztalnál végig kellett mondanom az étlapot, hogy rendelni tudjanak. Amikor a saját asztalomhoz leültem, az elsők, akiknek segítettem a megértésben és választásban már majdnem be is fejezték a vacsorát.

De vissza az olvasás hasznosságához. Meggyőződésem szerint, aki olvasottan, felkészülten vág neki kalandozásainak, sokkal több, mélyebb élményt szerez utazásai során, hiszen csak saját "kútfejére" támaszkodhat, nem beszélve arról, hogy tudja a szépről, ami tetszik neki, miért is szép, miért érdekes. Ezért vadászom én mindenhonnan az érintőleges történeteket, a látnivalókhoz kapcsolódó legendákat, régi-régi hiedelmeket. Az egyik ismerősöm szerint ezek jobban megmaradnak, mint a történelmi, művészeti elemzések.

Summa summarum, olvassunk tehát minél többet a meglátogatni kívánt látnivalókról, hasznosak lesznek. Remélem, ebben egyet értünk.

Felhívás olvasóimhoz!

szombat, február 7, 2015 Posztolta artcopy 09:09

Kedves Olvasóim!

Már nem először teszem, hogy hasonló tartalmú bejegyzést teszek, de igazán érdekelne a véleményetek, ezért megismétlem.

A statisztikából látom, hogy hetente több tízen, havonta pedig több százan olvasgatják az itt elhelyezett irományokat. Ezekkel kapcsolatban nagyon érdekelne a véleményetek, esetleges ajánlásotok arra vonatkozólag, mit szeretnétek itt látni, olvasni. Ezidáig könnyű dolgom volt, hiszen sok-sok utazási emlékem elegendő témát szolgáltatott a bejegyzésekhez. Most, hogy immár több mint két éve írogatok ide (első bejegyzésemet 2013 január végén írtam), azon túl, hogy látom elég szép számú látogatottságnak örvendhet ez a blog, hiányolom a hozzászólásokat. Nem hiszem, hogy az itt találhatók olvasásakor a látogatókban ne kelnének érzések, emlékek, esetleg vágyak az itt találhatóakkal kapcsolatban.

Ezért hát arra kérek mindenkit, ha pár szóban is, írja le véleményét, emlékét, óhaját az egyes bejegyzések Hozzászólás-rovatban. (Minden hozzászólást elolvasok, megköszönök és megválaszolok.)

Remélve, hogy ezen kis felhívás sikerrel jár, ezzel be is fejezem.

Mindenkinek jó olvasgatást kívánok!

Krakkó (egy emlékezetesen szép város)

csütörtök, január 29, 2015 Posztolta artcopy 10:31

Többször jártam már a lengyelek egyik hajdani fővárosában (ha jól emlékszem öt is van belőlük), de mindig rácsodálkozom szépségeire.

Amikor először jártam ott, bámészkodtam, kószáltam a belváros régi utcáin, múzeumokat néztem, és persze a hírességeket, a Barbakánt, a Mária-templomot a Ryneken, a Wawelt. Szép, szép, de nem fogott meg túlságosan. Aztán egyre többet olvastam róla, és lassanként megfogott ennek a különleges városnak bája. Persze ehhez hozzájárult a hagyományos lengyel-magyar barátság is, aminek számtalan megnyilvánulását tapasztalhattam.

Ismerem a város keletkezésének legendáját, az időnként a Mária-templom tornyából felhangzó hejnal kürtszavának, a Posztócsarnok egyik bejárata mellett kifüggesztett késnek történetét, és a többi kedves és elgondolkodtató emléket. Mindezek egy sok évszázados városról mondanak mesét, hol kedves kellemest, hol elborzasztót. Az elmúlt századok lenyomata mindez az ódon utcácskákkal, terekkel, díszes homlokzatokkal, köztéri szobrokkal együtt.

Ottjártam alkalmával akadtak persze "kalandok" is, amik legalább is számomra érdekesek, maradandóak. A kolostor kertjében alig érni kezdő paradicsomokat nézegető apáca (augusztus vége volt), a népviseletbe öltözött utcai zenészek, ismeretlen lengyelek, akik meghívtak egy italra, amikor megtudták, hogy magyar vagyok. És a Wawel katedrálisában felhangzó Gounod Ave Mariája, ami egy vasárnapi esküvő kisérőzenéje volt. Elvarázsolt.

Bőven van tehát emlékem - az ismereteim mellett - erről a városról, ami csak méginkább ösztönöz arra, hogy újra felkeressem. (Mindig felvillanyoz egy-egy látogatás a már ismert helyek megtekintésekor. Újreélem régi emlékeimet, nézegetem mi változott, és megnyugodva könyvelem el, ha a régi dolgok változatlanul élnek tovább.) Betérek az ismert teázóba a Ryneken, jólesően konstatálom, hogy a berendezés még a régi, a teát ugyanúgy vizespohárban adják tűzforrón, és a kiszolgálás is "békebeli". Valahogy ez a semmit-sem-változás az örökkévalóság látszatát kelti. Múlhatnak az évtizedek, hajunk megőszül, ifjonti hevességünk is csillapul, ezek a rég megismert dolgok változatlanok maradnak. Ha szerencséjük - és kellő érzékenységük - van, a mai fiatalok is megismerhetik mindezt, és nekik is lelki táplálékul szolgál.

Gondolatban most végigjárom a Flórián-kapuhoz vezető ódon utcácskát (ul. Florianska), megcsodálom a Hotel pod Roza 16. századi homlokzatát, és a kapu alatt kimegyek a Barbakánhoz.

Krakkó, fogadj be engem!

Még mindig a gasztronómiáról...

csütörtök, január 22, 2015 Posztolta artcopy 10:19

Úgy látom, hogy ételekről, gasztronómiáról, külföldi étkezésekről szóló bejegyzéseimet olvassák főként látogatóim (emellett persze utazási emlékeimet is). Nem meglepő ez, hiszen az étkezés napi szükségletünk, naná, hogy érdekel mindenkit! Ugyanakkor a különböző TV-csatornákon se szeri se száma a különféle főzőcskés műsoroknak. Reneszánszát éli nálunk (s nem csak nálunk) a gasztronómia. Ebben azt hiszem megegyezhetünk. (Ezért is tettem fel webshopomba a számtalan ilyen irányú gyűjteményem sok darabját. Megtekinthetők a http://ebookshop.superwebaruhaz.hu/gasztro-filmek-k30783 webcímen)

Emellett sok bejegyzésem bizonyítja, hogy mennyire érdekel a téma, gyűjtöm és alkalmazom is a filmekben, receptekben közölteket. Nem egy jól sikerült étel bizonyítja családunkban, hogy megvan ennek haszna. Sőt, vannak ételek, amik a család sztenderdjévé váltak, hetenként-kéthetenként készítjük őket. Ilyen - többek között - a spagetti a la poverella, a szegényasszony módra készített spagetti, melynek receptjét Halász Zoltán: Gasztronómiai kalandozások Európában c. könyvéből vettük. (Több mint 50 féle szakácskönyvünk csücsül egy külön polcon a konyhában, kozottük egy az 1800-as években kiadott. Ez ugyan nehezen használható, tekintve, hogy a mértékegységei ma már nem használatosak. Ilyenek olvashatók benne: Végy egy lat vajat...) Persze ma már mi is inkább a neten keresünk rá egy-egy receptre - gyorsabb, mint a megfelelő szakácskönyvet kikeresni, s abban megtalálni - és ott nézzük meg, mit hogyan készítenek mások.

S hogy egy kis történettel is szolgáljak, álljanak itt a következők.

Nagy élmény volt az Alacsony-Tátra egyik hegyi szállójában megélt ebéd, amit csodálatos téli környezetben fogyasztottunk el. Diákokat vittünk sízni Szlovákiába, s amíg a nebulók vidáman siklottak a havon, tekintve, hogy dél már elmúlt, betértünk abba a szállodába. Az étterem egyik fala tiszta üveg volt, szemet gyönyörködtetően látszott a havas-fenyős domboldal, benn kellemes meleg, s ennek örömére ittuk welcome-drink gyanánt a jó szlovák sört. Aztán jött az ebéd. Kétujjnyi vastag sült marhaszelet knédlivel és párolt káposztával. Felséges volt. A hús omlós, a knédli puha, jóízű, a káposzta kellesen édes-savanyú. Érdemes volt ezt választani. (Különben is, ha külföldön járok, ha csak lehet, én mindig az ottani, helybéli ételeket választom.)

Így jártam Lengyelországban is, ahol az ő egyik nemzeti ételüket, a bigost akartam megkóstolni. Többfelé próbálkoztam, de a legjobbat egy zakopanei füstös kocsmában ettem. Gazdagon megrakva füstölt hússal a káposztát. Mint evés közben kiderítettem, volt ebben a füstölt disznóhúson kívül főtt marhahús, füstölt szalonna, kolbász, és gomba is. (Azt mondják, minél többféle húsból készítik - egyes helyeken még szárnyas-húst is tesznek bele - annál jobb lesz.) Nem bántam meg, hogy ebbe a nem túl bizalomkeltő kocsmába betértem.

És mivel is zárhatnám ezt a bejegyzést? Egy biztatással. Mindenfelé, ahol jártok, bátran fogyasszátok a helyi ételeket - van ahol nem is tehettek mást - ezáltal szerezve emlékezetes élményeket külföldi útjaitokon.

 

Kulináris élvezetek

kedd, január 13, 2015 Posztolta artcopy 08:38

 

Talán eddig is kiderült, hogy szeretek főzőcskézni, és szeretem a jó ételeket. De hát ki nem szeret jókat enni? Én azonban magam készítem a kedvemre való, kedvenc ételeimet, amelyekből igen sok van. (Egyszer egyik klubtársam a FUK-ból, amikor az ételekről beszélgettünk, szinte megbotránkozva kiáltott fel: István, hiszen te mindenevő vagy! Így igaz, dehát az ember ugye mindenevő.)

Nincs kedvenc ételem, hanem kedvenc ételeim vannak, nem is kis számban. Hiszen nem lehet összehasonlítani egy jó tejfölös paprikáscsirkét egy bográcsos csülökpörkölttel, vagy bacon-be göngyölt sült pulykamájat egy jó olaszos spagettivel.

Nos, ezért mindenhol, ahol járok, szinte keresem a jó ételeket, mert örömet és élvezetet okoznak. Különösen külföldön. Nem idegenkedem az ilyet-még-nem-ettem ételektől sem, mindent megkóstolok, kipróbálok. Persze ez magában hordja a kudarcot is, de már az étel nevéből is kiderül - többnyire - hogy mire számíthatok, így a jóízűek vannak többségben. Ami meg végképp nem ízlik, bekerül az ilyet-sem-eszünk-még-egyszer kategóriába. Így jártam régen Egerben a káposztás harcsával. Jellegtelen, ízetlen volt, de lehet, hogy csak rosszul készítették. Nem ízlett.

Régebben, fizetés táján, egyszer egy hónapban elmentünk feleségemmel egy étterembe - ennyit engedett meg a családi költségvetés - és akkor nem az étlap jobb oldalán az árakat néztük, hanem az ételek elnevezését. És olyat választottunk, amit még nem ettünk. A pincértől én mindig megkérdeztem hogyan készítik a választott ételt, s ebből már lehetett következtetni a várható ízhatásra is.

Nemrégiben Egerben, a piaccsarnokban felfedeztem, hogy egy halas-standnál árulnak lengyel füstölt makrélát. Azonnal lengyelországi tanulmányutam jutott eszembe, amikor Wroclawban szinte minden este hazafelé menet betértem egy kis boltba, ahol remek füstölt heringet és ruszlit is lehetett kapni. Itt vettem meg a hazaiból fedezett vacsorám utáni "desszertet" füstölt hering formájában. Friss, szaftos, omlós volt. Egerben beszélgettem az árussal, csütörtökönként kapnak friss árút, akkor menjek, mondta. Igaz ugyan nem heringet, de a makréla is megteszi, hogy nosztalgiával emlékezzem ifjúkoromra és wroclawi hónapjaimra.

A szarvasgombával azonban nem volt szerencsém. Olaszországban járva vettem már paszta-formában, és legutóbb egy kis üvegben két kis diónyit belőle, de nem nyerte el a tetszésemet. Ráreszeltem a tojásrántottámra, de semmi különösebbet nem éreztem. Viszont elég drága volt. Nem így jártam a parmezánnal és a pecorino romano-val, amik viszont azt adták, amire számítottam. Rendkívül markáns ízű, igazán ínyenceknek való sajtok, spagettire, pizzára reszelve, de salátákba, mártásokba is kiválóak. Ugyanilyen jó egy vacsora utáni "élvezkedésre" a lengyel ostyepka (oscipek), ami füstölt formában igazán kiváló. Egyfajta gomolya-szerű sajt, amit torpedó formában árulnak, kisebb és nagyobb változata is van. (Zakopanéban az utcákon is árulják. Érdemes megkóstolni.)

Hát ennyi jutott most hirtelen eszembe a füstölt makréla kapcsán.

Újra itt a Karácsony

szerda, december 24, 2014 Posztolta artcopy 09:09

Egy régebbi bejegyzésemben már írtam a régi, gyermekkori karácsonyiamról, és íme újra itt van ez a szép, lélekmelengető ünnep. Most a jelenlegi, s az az elmúlt évek karácsonyáról írok, talán ez is érdekes lesz.

A karácsonyi készülődésnek fontos eleme - az ajándékozás és a fa feldíszítése mellett -  az ünnepi étkek elkészítése. Mivel régi hagyomány, hogy a december 24.-e, karácsony vigiliája szigorú böjt a katolikusok szerint, nálunk mindig is a hal volt a főétel. Így estére rántott hal lesz idén is, krumplirürével, francia salátával a halleves után. Minden évben az én feladatom a hal beszerzése, és a salátát is én csinálom. No meg én készítem a hagyományos bejglit is.

A halleveshez veszek fejet, farkat és halbelsőséget, s egy-két halászlékocka segítségével készítem el a jó sok hagymával, fokhagymával, sóval, borssal, pirospaprikával és kis csilivel ízesített hallét. Persze kerül bele a házilag eltett paprika-sűrítményből is. Elkészülte előtt néhány perccel még teszek a lébe néhány halszeletet is, hogy tartalmasabb legyen.

Amíg a hallé készül, készítem a bejglit. Anyám régi-régi receptje szerint csinálom, ami eddig még mindig bevált. Először a hozzávalókat készítem el, a töltelékeket, mákot és darált diót főzők fel kevés cukros tejben, lekvárral lazítva. A mákba sötét színű lekvárt teszek, szedret vagy édes szilvát, a dióba baracklekvárt. Amikor elzárom alattuk a lángot, jön bele a reszelt citromhéj és a reszelt narancshéj. Mákosba citrom, diósba narancs, és egy kicsit a gyümölcsök levéből is belefacsarok. Ezekkel aztán beborítom a megkelt és kinyújtott tésztát. Feltekerem, megszurkálom a tetejét, hogy a gőz távozni tudjon, megkenem felvert tojással, és mehet a sütőbe.

Ezután jöhet a saláta. A francia salátához először is tartármártást készítek. Egy tojás sárgáját elkeverek egy evőkanál mustárral. Nagyon fontos elsavanyítani a tojássárgát, hogy a hozzáadott olaj ne túrósítsa össze. Erről van is egy történetem.

Feleségem főnökének öccse gombatenyésztő volt. Minden évben a fő gombaérési időszakban nagy családi vacsorát tartottak, ahol természetesen a gomba volt a föszereplő. Egyszer csak kétségbeesett telefonhívást kaptunk, segítsünk, mert a hat tojássárgája összetúrósodott az olajban. Jöttek értünk kocsival, és vittek a kis Bükk-aljai faluba, menteni ami menthető. Megérkezve látom a habverő üstben az összecsomósodott tojást, s a kétségbeesett asszonyokat. Adjanak a hűtőből egy újabb tojást, mondom, s annak sárgáját egy új edénybe ütöm. Elsavanyitom, és a túrósodott olajat apránként adagolva, folyamatos keverés mellett hozzáadom. Jó lett a tartár, bár rengeteg olajat felvett. De hát nagy volt a család, húsz-huszonöt főre készült az étel.

Miközben készítem a tartárt, fő a mexikói saláta-alap. Azért veszem ezt, mert csemegekukorica is van benne. (Régebben még volt benne kockázott édes pirospaprika is, de sajnos a maiakban már nincs.) A majonézhez jófajta tejfölt teszek, összekeverem, sózom és borsozom fehér borssal, s amikor a zöldségek megfőnek (pár perc kell csak hozzá), és kihűlnek, hozzáadom a tartárhoz. (Lehet savanyítani vagy édesíteni hozzáadott mustárral, citromlével, esetleg száraz borral, ha sűrű, és cukorral. Mi inkább enyhén édesen szeretjük.) Ezt tesszük a rántott hal mellé, mindenki örömére.

Hát ezek a fő alkotói a karácsonyesti vacsorának, amit beszélgetve, jóízűen el is fogyasztunk.

Utazási emlékeimből 28.

vasárnap, október 26, 2014 Posztolta artcopy 09:02

Római utazásunk 7.rész.

Elérkezett az utolsó napunk Rómában. Mivel repülőnk csak késő este indul, a délelőttöt még program szerinti sétával töltjük. Reggeli után felkerekedünk hát, és metróval (A és B metró) a S.Giovanni megállóig megyünk, hogy megnézzük a lateráni bazilikát.

Odaérve, a Porta S.Giovanni és a hajdani városfalak fogadnak. Eszünk egy fagylaltot, iszunk egy reggeli kávét az egyik kis bárban, és átevickélünk a forgalmas úton, mely a falakon belülre, a bazilika terére visz. A téren ott áll Szt.Ferenc és társai szoborcsoportja, mely azt a pillanatot ábrázolja, amikor a Poveretto megpillantotta az Anyaszentegyház legfőbb templomát. Mesélek társaimnak a kedves szentről, és idejövetelének céljáról. Aztán a bazilika felé indulunk.

Kattognak a fényképezőgépek, mert a monumentális építmény valóban kitűnő foto-téma. Lassan lépegetünk a hatalmas téren a bejárat felé, szinte csak mi vagyunk itt, leszámítva a néhány fekete bőrű női koldust, akik karjukon gyerekkel, pénzt kunyerálnak.

Mit is mondhatnék a bazilikáról? Azt látni kell! Hatalmas belső tér, óriási szobrok, gazdag, színpompás freskók. Az oldalhajóban ott van a mi Szt.István királyunkra emlékező dombormű, amint Asztrik apát a koronát átveszi Szilveszter pápától.

Álmélkodunk, gyönyörködünk a csodaszép freskók és falfestmények láttán, fényképezzük a pápai trónust, és a hallatlanul gazdag díszítést. Nagy élmény ez a bazilika. (Egy későbbi utamon alkalmam volt egy misét is végignézni itt - útitársaim kívánsága volt - amikor is a vallási ceremóniát orgonazene és ének kisérte.)

A jó kétórás bazilika-látogatás után haza indulunk. A délutánt maradék pénzünk elköltésével, kisebb bevásárlásokkal töltjük. Jómagam most szerzem be az áhított sajtokat, pecorino romanot, parmezánt veszek, no meg persze limoncello-t is. Az otthoniaknak, unokáimnak kis emléktárgyak, vőmnek megint csak limoncello.

Az ügyeletes nővérnél rendezem számlánkat, és biztonság kedvéért megkérem, érdeklődje meg a taxitársaságnál, nem feledkeztek-e meg rólunk.

Aztán már nincs más hátra, mint várni a társastaxikat, melyek a reptérre visznek. A taxik percre pontosan megérkeznek, bepakolunk, és indulás. A reptéren megtudjuk, hogy gépünk háromnegyed órát késik, de ez nem lep meg minket, már megszoktuk, hogy a fapados gépek olyan gondolom-formán közlekednek.

Végre megjönnek az alkalmazottak a beszálló-pulthoz, sorba állunk, és elindulunk. A gépen már minden rendben, elhelyezkedünk, és felszállunk. Odakinn sötétség, csak a jelzőfények sora ég. Szívünkben az elválás fájdalma bizsereg, annak fájdalma, hogy ezután már csak emlékezni tudunk.

Isten veled Róma!

Szép és emlékezetes voltál. Vajha még egyszer láthatnánk!

Útifilmekről röviden

szerda, október 15, 2014 Posztolta artcopy 08:35

Amikor készülök valahová - úgy belföldre, mint külföldre - természetesen elolvasok, megnézek minden fellelhető információs anyagot. Így az adott táj, város, ország filmjeit is. Nem egy esetben módosítottam az utitervemet filmeken látott érdekességek alapján. Szépnek, érdekesnek, olykor tanulságosnak találom őket. Különösen megfog, amikor "főzőcskézős" filmek játszódnak különböző országokban, vidékeken. Tanulhat is belőlük az ember, ugyanakkor gyönyörködtet. (Nemegy ételt készítettünk már e filmek alapján, amik bekerültek családi étel-repertoárunkba.)

Gyűjteni is kezdtem őket, a gasztro- és úti-filmeket, így lassanként szép kis halmaz állt össze belőlük. Az útifilmek különösen érdekesek számomra, még olyan helyekről is, ahová valószínűleg sosem fogok eljutni, mert így legalább képsorokban láthatom az engem érdeklő helyeket. Szép, lelket elzsongító filmek ezek számomra, és azt hiszem, sok mást is érdekelnének.

Ezért hát létrehoztam egy webshopot, ahol többek között útifilmeket is ajánlok az érdeklődőknek. Ennek webcime: http://ebookshop.superwebaruhaz.hu/utifilmek-k50194/views/desc/

(A webshop főként könyveket kínál, de bőséggel találhatók itt gasztronómiai filmek is, a hangoskönyvek, receptkönyvek és sok más között.)

Akit érdekel, kérem, látogasson el a megadott webcímre!

Utazási emlékeimből 27.

hétfő, október 6, 2014 Posztolta artcopy 07:54

Római utazásunk 6.rész

A Trevi-kút a kötelezően meglátogatandó objektumok közé tartozik, de nem csak ezért érdemes megnézni. A kút maga is nagyon szép hatalmas ovális medencéjével, szoboralakjaival, figuráival.

Már ugyancsak benne járunk a délutánban, amikor a csapat elvegyül a hullámzó tömegben, mert itt szinte éjjel-nappal nagyon sok a turista. Üldögélnek a lépcsőkön, fényképeznek, filmeznek, vagy egyszerűen élvezik azt a nemzetközi hangulatot, ami a terecske fölött lebeg.

Miután mindenki elkészítette az „én és a Trevi-kút” című felvételt, néhányan bedobnak néhány centet az ismert hiedelem miatt, én pedig emlékeztetem a társaságot a két templomra, ami itt található. (Magam az egyik templom lépcsőjén üldögélve a magasból szoktam nézni a kutat és a nyüzsgést, de a lépcsőre vivő vasrácsos kerítés most zárva.) Azután a tér jobb oldalán induló utcán át ballagunk a Pza. di Spagna felé.

Útközben kis boltocskák, trattoriák, fagylaltozók, és rengeteg turista, akik mint mi is, sétálgatnak, bámészkodnak, beszélgetnek, vagy egyszerűen csak üldögélnek egy teraszon, és élvezik ennek a különös városnak utánozhatatlan hangulatát.

Mire a Barcaccia kútjához érünk, már szürkül az este, fények gyúlnak az utcákon és a kirakatokban. A vállalkozó kedvűek megmásszák a lépcsősort, de én – mivel már igen fáradt vagyok – Jóskával lenn maradok, és beszélgetünk. Hát mindezt – mondja – én is megtaláltam volna, legfeljebb háromszor annyi idő alatt. Bizony, nyelvtudás és helyismeret, no meg egy jó térkép nélkül valóban nehéz eligazodni a városban. És az idő – aminek híjával van az utazó – sürgeti az embert.

Megjönnek a társaink a lépcsőmászásból, és mivel már ránk esteledett, vacsora után nézünk. Egy kis mellékutcai trattoria megfelelőnek látszik, hát betérünk. Három vagy négy asztalnál helyezkedünk el, és a rendeléshez nekem minden asztalnál le kell fordítanom az étlapot. És persze azt is el kell magyaráznom, melyik ételnév milyen kulináris élvezetet takar. Spagetti, lasagna a nyerő, mindenki ilyet rendel. Tomi barátunk persze előbb sört kér, majd később is, amiről aztán kiderül – hiába óvom őt ettől – hogy a két sör magában annyit kóstál, mint a vacsorája. Mi, fiam és Zsófi unokám, spagettit eszünk (Spagetti amatricana) amiben nem lehet csalódni.

(Erről jut eszembe egy másik vacsora, amit a Pantheont övező kis utcák egyikének fényes éttermében költöttünk el, másik unokámmal. A kis tér oldalán húzódó teraszon ültünk le egy asztalnál, én kagylós spagettit rendeltem, Viki pedig húsgombócosat. Míg megjött az étel nézegettem a vendégeket, többnyire amerikai és japán turisták ültek az asztalok mellett. Kihozták a rendelésünket, de az enyém ízetlen, sótlan volt, alig győztem szórni rá a jó parmezán sajtot. Vikié hasonló lehetett, mert megjegyezte: Papa, ez nem jó! A tanulság pedig: olyan étterembe menjünk, ahol helybéliek üldögélnek, ott biztos jó a konyha. Hogy a csillogó-villogó étterem mégis megél ilyen rossz konyhával? Meg, mert a turistacsoportok holnap már messze járnak, és nem érvényesül a „na, ide se jövünk még egyszer” tapasztalat. Másnap másféle csoportok jönnek, és harmadnap ismét másfélék.)

Azután hazafelé vesszük az irányt, a Piazza del Popoló melletti metrómegálló felé. Már egészen sötét van, a térből keveset látni, pedig érdemes lenne napvilágnál szemlélődni itt is. Nem beszélve a tér szélén álló S.Maria del Popolo csodás templomáról. De hát majd legközelebb.

Hazaérve a fáradtság miatt már senkinek nincs kedve kiülni a kertben lévő asztalokhoz, bár én egy gyors zuhany után még lemegyek, hátha…

Fiammal beszélgetünk a látottakról, ő felment a Spanyol Lépcső tetejére, és nagy lelkesedéssel beszél róla. Soroljuk mennyi mindent láttunk már eddig, mi tetszett a legjobban, mi volt a leghangulatosabb. Persze a friss élmények vezetnek. A mai nap is megadta tehát azt, amit vártunk tőle. De hát Rómában bármerre megy az ember, mindenfelé csodákkal találkozik. Ebben meg is egyezünk.

Aztán mi is nyugovóra térünk.

Római toborzó

vasárnap, szeptember 21, 2014 Posztolta artcopy 13:44

Kedves Érdeklődők, kedves Olvasóim!

A jövő évben is (1016 nyarán, vagy őszén) szervezek repülős városlátogatást Rómába. (2010-es római utazásunk nagy sikerrel és megelégedéssel zárult.) Ez most 7 napos (6 éjszaka) lesz a terv szerint, amit a jelenlegi állapot és árak szerint a 2013-as áron lehet megszervezni. Az, hogy az utazás időpontja nyáron, vagy ősz elején lesz-e, a résztvevők (jelentkezők) többségi akaratától függ.

Ennyi idő alatt Rómában minden elsőrendűen fontos látnivalót meg lehet nézni. (Az utazási irodák nem is szerveznek ilyen időtartamú római utat.) Egy ilyen utazás kiválóan alkalmas arra, hogy egy olyan történelmileg, kultúrálisan, szakrálisan különleges és nevezetes várost, mint Róma, alaposan megismerhessünk.

Ami indokolja, hogy ilyen korán kezdem a szervezést, az az, hogy először is össze kell gyűjteni a jelentkezőket, s ezután megállapodni közösen az utazás időpontjában, majd elintézni a szállást és repülőjegyet. Mindez hónapokat vesz igénybe, és a szállás és repülőjegyet időben kell lefoglalni, lehetőleg minél hamarabb.

A csoportot én magam szervezem és vezetem, ezzel is kikerülve az irodák adminisztrációs és egyéb költségeit. Ilymódon - bár mondom, ekkora tartamú utat irodák nem szerveznek - a költségeket sikerült 25-30%-al csökkenteni. (Eddig ötször jártam már Rómában, útikönyvem is jelent meg a Városról, mondhatom tehát, hogy alapos ismereteim vannak, aminek alapján vezetem a csoportot.)

A program szerint - amit a jelentkezők több más hasznos tudnivalóval együtt természetesen kézhez kapnak - a félnapos bontású városnéző séták lefedik Róma látnivalóinak 90%-át. Ugyanakkor ezek a séták teljesen fakultatívak, aki másfelé akar bolyongani, nyugodtan megteheti, s ha megmondja hová készül, még segítek is neki. A többség persze velem szokott jönni, s ez igy is van rendjén.

(Itteni bejegyzéseimben is olvashattok az előző római útjaim történéseiből, élményeiből.)

Nos, nem ragozom tovább a témát, akinek felkeltettem az érdeklődését, az alábbi elérhetőségeken jelentkezhet, illetve további információkhoz juthat.

Email: artcopy@freemail.hu

Telefon: 06-36-362-287

Ne feledjétek! Róma vár bennünket!

Utazási emlékeimből 26.

hétfő, szeptember 15, 2014 Posztolta artcopy 08:02

A S-Maria in Trastevere bazilika

Római utazásunk 5.rész

És persze mesélnem kell a tér névadó emlékéről, a Boccáról is. A középkori Boccaccio-i történet mindenkit mulattat, de a nagy kerek domborműhöz hozzá se férünk a hosszú sorban álló japán turistáktól. Ezért inkább bemegyünk a templomba. A cosmata remekművek osztatlan elismerést aratnak.

Majdnem mindenki vásárol valamit a templom emléktárgyakat bőven kínáló árusító helyén, majd indulunk tovább. Célunk a Tevere szigete, amin átkelve majd a Trastevere városrészt cserkésszük be.

Sétálunk végig a Tevere partján a sziget felé. Elámulunk a Ponte Rotto megmaradt ívén: vajon mi marad meg akár ezer év múlva is a mi építményeinkből? Elgondolkodtató.

És jön az Isola Tiberina, a Quattro Capi, a dupla Janus-fejjel díszített híd, majd a kis szigeten a terecske S.Bartolomeo templomával. Beszélek az Irgalmas-rendi kórházról, melyet itt a fata bene fratelli-testvérek tartanak fenn, s máig a város egyik híresen jó kórháza. Különösen fogászati kezeléséről híres.

Azután ismét egy híd a túloldalon, s máris a Trasteverén járunk. Bóklászunk a szűk kis utcácskákon, de azért ügyelek, hogy egyre közelebb kerüljünk célunkhoz, a S.Maria bazilikához. Trattoriák, kávézók, éttermek a keskeny utcákon, néhányan elcsábulnak egy-egy fagylaltra. Pedig az idő nem valami vidám, lóg az eső lába, s amikor a térre érünk, csöpörögni kezd. Perceken belül előkerül néhány barnabőrű árus esernyőket kínálva.

Itt van hát a S.Maria in Trastevere, a téren szép szökőkútjával, ám a bazilika zárva van. Meglep, és sajnálom, mert ez lett volna a nap csúcspontja. Láttam már, és csodálatosnak tartom ezt a templomot. A téren lévő étterem előtt két fős utcazenész együttes olasz dalokat játszik. Igazán hangulatos.

Bánatunkban eszünk egy pizzát ebéd gyanánt, ami száraz és kemény, így nem éri meg az árát. Sebaj, a fagylalt utána azért jó volt.

Kis kanyart téve megyünk vissza a Tevere-partra, majd a zegzugos balparti utcákon át a Campo de Fiorira. A téren még áll a szokásos vásár. Giordano Bruno egykedvűen néz le szobortalapzatáról a sok-sok fűszerárusra. Elképzelhetetlen sokféle variációban  nylonzacskókban állnak a különféle fűszerek, és keverékek, s bár elhatároztam, hogy veszek magamnak valamelyikből, igazán érdekeset, különlegeset nem találtam. Így hát marad a nézelődés.

Aztán megyünk tovább a Pza.Mattei irányába. A kis tér olyan, mint mindig, én minden alkalommal elámulok a tér számomra kedves báján. A Teknősbékák kútjánál elmondom a kút legendáját, fényképezgetünk, s máris indulunk, mert Tomi – aki már reggel elindult a Colosseumba – a Navona-téren vár ránk.

Útközben megnézzük még a Farnese-palota terének ókori fürdőkádakból kialakított díszkútjait, pihenünk kicsit a palota kő-lábazatán, és jön a híres Pza. Navona. Turisták tömegével, festményárusokkal, utcai mutatványosokkal, zenészekkel, és természetesen a tér tengelyében elhelyezett három csodaszép kúttal. Téblábolunk az óriási téren, rengeteg a látnivaló. Nem kis erőfeszítésembe kerül, amikor a kapott harminc perc letelte után össze tudom szedni a csoportot. Tomi is előkerül, a két egri tanárnő külön utakra indul, mi pedig, a csoport nagy része tovább indulunk.

A Pza. Colonna-nál érjük el a Corsót, majd tovább jobbra, a Trevi felé. Jóska most is csodálkozik: István, te honnan a fenéből tudod, hogy merre kell menni? Csak egy jó térkép kérdése, öregem, meg egy kis helyismeret. (Persze harmincöt éves Ürögdi Róma könyvem a legjobb segítség.)

És aztán a Trevi.

Utazási emlékeimből 25.

péntek, szeptember 5, 2014 Posztolta artcopy 08:45

a S.Maria in Cosmedin templom

Római utazásunk 4.rész

Mielőtt beszámolómat folytatnám, szót kell ejtenem szállásunkról, a Villa Mater Redemptoris magyar zarándokházról. Annak idején, amikor először jártam a kedves apácáknál, főnökasszonyuk elmesélte a ház létrehozásának történetét, de ezzel most nem akarom untatni olvasóimat. Mivel azonban a külföldet járók számára az egyik kapitális kérdés a szállás megszervezése (különösen, ha maguk utaznak), talán nem érdektelen ez a néhány mondat, amit erről a házról írok.

A Villa Mater Redemptorist az Isteni Megváltóról nevezett nővérek (Congregatio Sororum a Divino Redemptore) tartják fenn, és üzemeltetik. (Nevezik őket még Megváltós Nővéreknek, Margitosoknak, régebben ruházatuk után Szürkéknek.) Római címük Villa Mater Redemptoris Rome, Via Francesco Tamagno 38. Telefon Magyarországról : 00 39 / 06627-7953 (nyugodtan beszélhetünk magyarul).

A ház egy háromemeletes lakrésszel rendelkező épület, gondozott kerttel, melynek hátsó részén kis ingyenes parkoló található. Egyszerű berendezésű, két- és háromágyas szobáik az emeleten vannak. A zuhanyozók és a WC-k a emeletek folyosóin találhatók. (Lehet saját fürdős szobát is kérni.) Áraik, melyek reggelivel értendők, a legolcsóbbak közé tartoznak kategóriájukban. A földszinti részen található az ebédlő, ahol két nagy hűtőszekrény is áll. Ezekben helyezhetjük el a saját élelmiszerünket, amit magunkkal vittünk, vagy ott vásároltunk. Mindez megtekinthető, elolvasható weblapjukon, a http://villamaterred.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1177594  webcímen.

A ház csendes és tiszta, a nővérek nagyon szolgálatkészek, jobb szállást aligha képzelhet magának az utazó. És hogy el ne felejtsem, bár Róma egyik külső kerületében fekszik, közlekedése kiváló. Az ’A’-metró Battistini végállomásától néhány percre fekszik (a metróval öt megálló a Vatikán), de az autóbuszmegálló is a közelben található.

Ezek után folytatom beszámolómat római napjainkról.

Reggelinket elköltve indulunk az új római csodák felé. Ismét a 46-os busz, a Pza. Veneziáig. Itt még megmutatom a Palazzo Bonaparte Corsóra néző sarkán a fedett teraszt, ahol Napóleon anyja, Madame Mére, üldögélt a császár bukása után. (A pápa, noha Napóleon számtalanszor megalázta, Waterloo után megengedte, hogy a száműzött család Rómában húzza meg magát.) Erről az erkélyről nézegette Letizia mama a Corsón le s fel haladó hintókat, és bizonyára eszébe jutott a mondás a sors forgandóságáról.

Elindulunk a hosszú Via del Teatro di Marcello-n, fényképezgetjük is Marcellus színházának eléggé épen maradt félkörét. Érdekes módon használták ki a későbbi korok: bele és rá is lakásokat építettek.

Azután leérünk a Bocca Verita terére. Fortuna Virilis temploma beállványozva nem sokat mutat, csak elölről tudunk néhány felvételt készíteni. A Tempio di Vesta viszont most is csodaszép. Innen a kis parkból nézzük az egyik római templom-kedvencemet, a S.Maria in Cosmedint. Hétszintes román harangtornya az egyik legszebb a városban.

 

Utazási emlékeimből 24.

szombat, augusztus 30, 2014 Posztolta artcopy 07:39

Római utazásunk (2010 augusztus) 3.rész

A Piazza Campidoglio aljában járunk, és társaimnak meg szeretném mutatni az Aracoeli-templomot, de a templom zárva van. Elől is, a főbejárat, és az oldalbejáró is, a Monumento felől. Bosszantó, és az is, hogy az emlékmű felől az átjárás a Campidoglio terére kordonnal lezárva. (A számunkra érthetetlen okokból bezárt templomok sok bosszúságot okoznak, mert programunkba csak a valóban elsőrendű látványosságot kínálókat vettem be. Így bezártságuk - engem legalább is - érzékenyen érint. Sok szépségtől és érdekességtől foszt meg minket a véletlen.)

A hirtelen eleredt nyári eső bezavar bennünket az emlékműben található múzeumba. Nem haszontalan időtöltés, hiszen hazánk fiai elég keveset tudnak az olasz Risorgimento, az egységes olasz állam kialakulásáról. Jószerivel csak Garibaldi nevét ismerik. Örömet jelent számunkra, hogy egyikünk felfedezi – a sok-sok kép, szobor, zászló, emléktárgy között – Kossuth arcképét is.

Közben a szemerkélő eső is elállt, így hát lekecmergünk az Aracoeli meredek lépcsősorán, és felsétálunk a Campidoglióra. Marcus Aurelius szobráról mesélek, meg a térről, aminek terveit Michelangelo készítette. A capitoliumi farkas magas oszlopon álló szobrát látva valaki elcsodálkozik: milyen kicsi! Megnézem én is alaposabban a szobrot, mert emlékeim szerint az eredeti egy villámcsapás következtében megsérült. A farkas egyik hátsó lábán látható a sérülés, de az eredeti a téren álló múzeumok egyikében van, ami itt áll csupán másolat. De amint látom, nem látszik rajta a sérülés nyoma. Azért farkasnak így is farkas, s a csöppségek, Romulus és Remus örvendezve nyújtják feléje kezeiket.

Közben elmesélem, amit a Capitolium-dombról tudni illik. Jupiter templomáról, ahol a cumaei szibilla jövendöléseit tartották egykoron, az erődítményről, ahol a híressé vált libák története játszódott. Aztán a városháza palotája mellől lepillantunk a Forumra. Ismét csak legendák és történetek, észre sem vesszük, hogy eltelt az idő.

Leballagunk a Piazza Veneziára – közben még el kell meséljem az oldalt álló Cola di Rienzo szobra kapcsán az ő történetét is – és megkeressük a 46-os busz megállóját. Tekintve, hogy szállásunk, a jó máterek zarándokháza egy külső kerületben van, elég hosszú buszozás után érünk haza.

Otthon azután kis pihenés, zuhanyozás után a társaság jó része összegyűlik a kerti asztalok mellett. Mindenkinek van megjegyezni valója a látottakkal kapcsolatban, és terítékre kerülnek otthoni témák is. Megy az ismerkedés, amire napközben nemigen volt alkalom. Előkerül néhány sörös-doboz is, meg borosüveg, Borsósék pedig limoncellót kínálnak körbe. Hiszen nyaralunk, vagy mi!?

Mindenki mesél magáról is, mivel foglalkozik, van-e családja, mik a kedvtelései, néhányan címet cserélnek, hiszen az ország különböző városaiból jöttünk. Zsong a társaság, körbejárnak a boros üvegek, a limoncello, nem is gondoltam volna, hogy ilyen jól egymásra találnak útitársaim.

Ahogy látom, a társaság elégedett az eddig látottakkal, pedig még mi minden vár ránk! Hiszen még csak az első napjainkat töltöttük itt.

Néhányan, köztük magam is, éjfélig beszélgetünk a római éjszakában a magas pálmafa bókoló lombja alatt.

Utazási emlékeimből 23.

szerda, augusztus 27, 2014 Posztolta artcopy 10:56

Borgia-palota alatti átjáró (a S.Pietro in Vincoli felé menet)

 

(A 21.számú bejegyzésben elkezdtem írni római utunk krónikáját, amit itt folytatok.)

Római utazásunk 2.rész

(Miután behörpöltem néhány korty limoncellót, hogy kellően nosztalgikus hangulatba kerüljek, folytatom.)

Találkoztunk hát a repülőtéren, ami azért volt maradandó, mert végre személyesen is megismerhettem mindenkit. Találkozhattam Sárdi Zolival (ő adta a képeket a Krakkó útikönyvemhez) és feleségével. Borsós Gabi és kis csapata, Vicha Zoliék, Berényiék, a két egri tanárnő, Nagyné Kata és volt tanítványom Csuhány Jutka a kislányaikkal, mind megérkeztek.
(Némi fejtörést okozott a repülő menetrendje a szervezés során, mivel a WizzAir-járat igen későn érkezik a fiumicinói repülőtérre, s a városba való bejutás a gép késése esetén kritikussá válhatott. Gyerekek is voltak a csapatban, s nem akartam kitenni őket egy reptéren éjszakázásnak. Végül is társas taxik igénybevétele mellett döntöttem, kivált, hogy háztól-házig szolgáltatást biztosítottak. Telefon, levelek, foglalás, visszaigazolás, ahogy már ez lenni szokott.)
Elég hosszú várakozás és sorban állás után végre feladtuk csomagjainkat, és mehettünk a személyi ellenőrzésre, majd a tranzit váróba. Ott aztán kiderült, hogy gépünk háromnegyed órát késik, és ez aggodalommal töltött el. Megvárnak-e a rendelt taxik a Fiumicinón? Hiszen olaszok, ki tudja, mennyire veszik komolyan a dolgukat.
Végre kezdődhetett a beszállás, és elindultunk. Budapest már sötétségbe borult, és mindenhol csak kósza fényeket láttunk. A másfél órás repülőútnak hamar vége lett, aztán következett a leszállás. Fiumicino hatalmas nemzetközi repülőtér, s bizony hosszasan kellett gyalogolnunk, míg kijutottunk. Megvártuk csomagjainkat a futószalagon, amikor észrevettem az érkezőkre várakozók között egy kis csapatot, melynek egyik tagja papírlapot tartott maga előtt a nevemmel. Megvannak hát a taxisok is! Elég nagy kő esett le a szívemről.
A repülőtér harmincöt kilométerre esik Rómától, félóra alatt már a szállásunk kapuja előtt voltunk. Gyorsan kiosztottam a szobakulcsokat, amiket a recepciós nővértől kaptunk, majd jó éjt kívánva mindenki eltűnt az ajtók mögött.
Másnap reggelinél megbeszéltük a napi programot, majd elballagtam, hogy megvegyem a társaságnak a közlekedési bérleteket. És elindultunk felfedezni Róma csodáit. A S.Maria Maggiore, a Havas Boldogasszony bazilikájának gazdag belső díszítése, a S.Pietro in Vincoli-ban Michelangelo Mózes szobra, a Colosseum romjaiban is impozáns tömbje, a belvárosra telepedő Viktor Emánuel-emlékmű mind megannyi érdekes és szép látnivaló.
Éppen a Borgia-palota és a Borgiák történetét mesélem, amikor Berényi Jóska évődve megkérdezi: Te Pista, ezeket a történeteket ugye most találod ki? Veszem a lapot: Persze, Jóska, még nem is tudom mi lesz a vége, de majd csak kikerekedik valahogy. (Nincs nehéz dolgom, hiszen Róma tele van legendákkal, történetekkel, amelyek látnivalóikhoz fűződnek.)
Jól esett ezek után leülni egy trattoria teraszán, és megebédelni.

Utazási emlékeimből 22.

vasárnap, augusztus 24, 2014 Posztolta artcopy 11:52

Valamikor, a régi szocialista érában létezett egy színes havi folyóirat, a Lengyelország, melyet minden hónapban megvettem és élvezettel olvasgattam. Nos, egy alkalommal megjelent ebben egy pályázat, mely emlékezetes lengyelországi élmények megírására ösztönözte az olvasókat. Nekiálltam hát, és papírra vetettem kalandos téli zakopanei utazásunk krónikáját, majd elküldtem a kiadónak. És mit ad isten, megnyertem a fődíjat, ami egy egyhetes varsói tartózkodás volt. Többszöri levélváltás következett míg mindent tisztáztunk, majd elutaztunk feleségemmel Varsóba.

Kis bonyodalom támadt ugyan a szállással, mert nem a szerkesztőség által közölt Grand Hotelben, hanem - mint kiderült - az Interkontinentál Forum-ban foglaltak szobát számunkra. (A nyitó képen ez látható.) Impozáns, 30 emeletes szálloda, ahol mi az első emeleten laktunk. Légkondicionálás, vagy tízféle étterem, az önkiszolgálótól a reggeliző báron át a szalonzenekaros nagy és elegáns étteremig, és fodrász, könyvesbolt meg minden. A fürdőszoba akkora volt, hogy házibulit lehetett volna tartani benne. Nos hát, itt laktunk egy hétig. De az élmény nem ez - bár mindez nagyon érdekes volt, életemben először laktam Interkontinentálban, s valószínűleg utóljára is - hanem amit alább elmesélek.

Első délutánunkon sétára indultunk. Amint kiléptünk a szállodából, már látszott, hogy valamiféle ünnepi készülődés folyik. Egyenruhás cserkész fiúk és lányok kisebb csoportokban, virággal a kezükben igyekeztek céljuk felé. Későbben, a városban sétálva a házfalakon számtalan márványtáblát láttunk, a fal tövében mécsesek és kis virágcsokrok. Volt ahol cserkészek álltak díszőrséget. Mint később megtudtuk, a német megszállás és a varsói felkelés elesett hőseinek tisztelegtek ezzel.

A szerkesztőségben tett látogatásunkkor - még honoráriumot is kaptam a megjelentetett pályázati cikkem után - az akkori magyar szerkesztő, Engelmayer Ákos (később, a rendszerváltás után magyar nagykövet) rövid sétát tett velünk a belvárosban, és sok érdekességet mesélt. Többek között elmondta, hogy a gettólázadás és a varsói felkelés után a németek a várost lángszóróval felégették, felrobbantották, a belváros pl. száz százalékban elpusztult. Varsót tizenkét méter magas rommező borította. Nagyon sokan haltak meg a romok alatt, a pincékben, és a harcok alatt is. A megszállás során az utcai razziákon összeszedett szerencsétleneket legéppuskázták, majd teherautóra rakták a hullákat és a városon kívül valahol elföldelték. Ezer és ezer ekkor meghalt embernek nincs sírja a temetőkben, ezért hát Halottak Napján - ami Lengyelországban piros betűs ünnep, s a szocialista érában is az volt - az ilyen házfalakon lévő emléktáblákhoz viszik a varsóiak a mécseseket, virágokat.

A náci megszállás alatt, a gettólázadás és a varsói felkelés (1943 és 1944) alkalmával mintegy 700 ezer varsói halt meg (többen, mint az amerikaiak és britek összesen a II.világháborúban). Harcoltak a Honi Hadsereg katonái, cserkészfiúk és lányok, nők, gyerekek. A kis névtelen felkelőfiúnak még emléket is állítottak, melyhez szintén viszik a virágot.

Böngészgettük a kőtáblák feliratait, de szinte mindegyik hasonló volt. Ekkor és ekkor itt végeztek ki a nácik ennyi és ennyi embert. Megdöbbentő volt. A cserkész díszőrség vigyázzállásban állt, lobogtak a kis mécsek, és én eltünődtem ennek a népnek hallatlan hazaszeretetén. És nagyon örültem, hogy így őrzik a mártírok emlékét.

(Azt hiszem a gettólázadásról és a varsói felkelésről még külön írnom kell. Akit érdekel a történelem, az bizonyára el fogja olvasni, hiszen nálunk olyan keveset tudnak ezekről a tragikus történésekről.)

 

A zarándokutakról

péntek, augusztus 8, 2014 Posztolta artcopy 17:54

Most láttam a TV-ben egy beszélgetést a Mária-zarándokútról, és egyáltalán az ilyen jellegű gyalogos vándorlások reneszánszáról. Mivel nekem régi-régi vágyam - s most már valószínűleg csak álom marad - hogy végigjárjam legalább egy részét az El Camino-nak, érdeklődve figyeltem a műsort.

Eszembe jutott, hogy évekkel ezelőtt - amikor felfedeztem egy régi, több évszázaddal ezelőtti magyar útvonalat, amin a magyar zarándokok Rómába vándoroltak, próbáltam különböző fórumokon felkelteni az érdeklődést iránta, de hiába. Pedig egy ilyen zarándok útvonal (az olasz határtól Velencén, Padován, Ravennán, Assisin át Rómába) bizonyára sokakat érdekelne. Majd kilencszáz kilométeres hosszával vetekedne az olasz Francigena zarándokúttal, sőt a Camino-val is. És látnivaló is akad bőven. Persze nincs úgy kiépítve, mint híres társai, ezen az úton nincsenek zarándokszállások, de idővel ez is elérhető lenne (az egyházi intézmények bevonhatók lennének ebbe, gondolok itt a kolostorokra, apátságokra, s efféle valószínűleg olcsóbb szállásokra). No, mindegy, ez csak egy ötlet volt (pedig már az útvonalat is összeállítottam, napi kilométer-adagokra bontottam, kb. 25-30 nap alatt végigjárható lenne). Érdekes párja lehetne a Francigenának, ami inkább Olaszország Földközi-tengerhez közelebb eső részein halad végig. És ezt autóval is végig lehetne járni, ami persze tudom, az igazi zarándokok számára szentségtörésnek számít, de talán ezért többek számára elérhető lenne.

A Caminot járt zarándokok élményeiről könyvek, filmek mesélnek, és szinte valamennyien arról számolnak be, hogy más emberként tértek vissza útjukról. Egy hónapos "lelki masszázs", megújulás, és új nézőpont volt a jutalmuk, mintha egy másik dimenzióba léptek volna át.

Olvastam egy középkorú asszony napi feljegyzéseit, aki itthon hagyva férjét, egyedül indult a Camino-nak, és végignéztem egy csapat fiú és lány útját, akik egy pszichológussal vettek részt a vándorláson, s naponként elemezték a megélteket. Mindannyiuk számára életre kiható élmény volt tanulságokkal, maguk jobb értékelésével, önismeretük gazdagodásával.

Szívesen megtapasztalnám én is ezt az élményt.

(Tegnap este néztem végig Tolvaly Ferenc El Camino - Az út c. filmjét, ami egy 21.sz.-i ember szemléletével járja végig Szt.Jakab útját. Érdekes, gondolatébresztő film. És újra felsajdult bennem a gondolat: "Hej, ha én is, én is köztetek lehetnék...")